2013-06-03 00:36:05• hírek • Kocsis Zoltán

Caramellel, Alex Veleával és Hi-Q-val búcsúzott a XVII Városnapok

A Szatmárnémeti Városnapokkal egyidős Hi-Q zenekar fergeteges koncertjével ért véget vasárnap este a három napos össznépi utcai őrület a szatmári megyeszékhelyen. Néhány órával korábban lépett színpadra az egyetlen magyar előadó, Caramel.

Hatból kettő, azaz valamivel több, mint 33% - ez jutott Szatmárnémeti lakosságának 38%-át kitevő magyarságnak. Mármint vasárnap. Mert ha a három nap közel húsz koncertjét vesszük figyelembe, akkor már csak 10% az arány - becstelenül kevés.

Vasárnap délután 17.00 óráig kellett várnia a magyar adófizetőnek azért, hogy az ő pénzén a saját anyanyelvén énekeljen valaki a színpadon. Molnár Ferenc, azaz ismertebb nevén Caramel ekkor lépett ugyanis színpadra - és 17.47 perckor hagyta el azt.

Ez idő alatt viszont legalább megcsillogtatta kivételes hangképző orgánumát, a közönség pedig rendkívül hálás volt neki. Mit hálás, amint a képek is tanúsítsák, egyenesen eksztázisba esett egy részük.

Caramel után a Black & White Angels csoport hip hop táncelőadását, majd Crina Zvoboda hasbeszélő produkcióját élvezhette a közönség. XXL fellépése után a szatmári dzsessz és funky koronázatlan királyai, a 4ever szórakoztatta magyar és angol nyelvű számaikkal az egyre nagyobb tömeget igényes zenéjével. Tőlük Alex Velea vette át a stafétabotot, majd a 17 éves Hi-Q következett.

A brassói banda előkapta valamennyi slágerét, a közönség pedig rendkívül hálás volt ezért. Az olyan nóták, mint a Buna Dimineata, Asa-s prietenii, Razna vagy a Da muzica mai tare hatalmas tombolást váltottak ki. Az i-re a pontot a Gasca mea tette fel: a dugig telj új központ egy személyként énekelt, ugrált, rengett. Mihai Sturzu -aki a közönség közé is kiment- felvillantotta stand-up-os képességeit is, más kérdés, hogy talán kevesebbet kellett volna politizálnia (értsd, a szatmárnémeti polgármestert emlegetnie).

A Hi-Q hatalmas bulijával ért tehát véget a XVII Szatmárnémeti Városnapok programja, amelyet remek szervezés, nagy bulik és elsősorban hatalmas tömeg jellemzett. Ne feledjük azonban, alig egy hetet kell várnunk a következő nagy bulira - a jövő hétvégén a Családi Hétvégére várják a szórakozni vágyókat a szervezők. Fellép többek között a Zanzibár, lehet tehát majd magyarul is bulizni.

caramel from Szatmar.ro on Vimeo.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: