2010-01-29 14:24:52• hírek • Szatmar.ro

Cápauszonnyal támad a McLaren

A motor mellett az ezüst színeket is megörökölte a Mercedestől a McLaren.

A Ferrari után pénteken a Vodafone McLaren Mercedesen volt a sor, hogy bemutassa a nagyközönségnek és szurkolóinak a 2010-es Forma1-es szezonra készített versenyautóját, amely az MP4-25-ös nevet kapta a keresztségben. A bemutatásra a főszponzor Newbury-ben található központjában került sor.

A főtámogatót az autó dizájnját vizsgálva is meg kell említeni, hisz a járgányokon a Vodafone pirosa ellensúlyozza a Mercedestől megörökölt ezüstöt, így ebből a szempontból nem sok változás történt a tavalyhoz képest. Ez a kijelentés azonban nem állja meg a helyét, amennyiben eltekintünk a festéstől, mivel az autók hosszabbak lettek a megnövekedett benzintank miatt. Ennél szembetűnőbb azonban a hátsó cápauszonyszerű „képződmény", amilyet az istálló korábban még nem használt.

„Olyan autót építettünk, amely kihasználja a kettős diffúzor adta lehetőségeket. Céljaink egyértelműek: győzni akarunk. Jensonnal fantasztikus képességű pilótával gazdagodtunk, 2010-ben mindkét címet meg szeretnénk szerezni", mondta Martin Whitmarsch csapatfőnök.

Jenson Button egyszerűen gyönyörűnek nevezte az autót, míg csapattársa, Lewis Hamilton kijelentette, hogy világbajnok akar lenni, de hozzá akarja segíteni csapatát, hogy a konstruktőrök versenyében is az élen végezzen.

Az új autókat hétfőtől Valenciában tesztelhetik majd a versenyzők.

Az új McLaren MP4-25

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: