2014-06-27 10:53:35• hírek • Nagykároly.ro

CT-vizsgálat – immár Nagykárolyban is

A Nagykárolyi Városi Kórház újabb szolgáltatással bővül. Mostantól immár a négyes minősítéssel rendelkező egészségügyi objektumban is elvégeznek úgynevezett CT-vizsgálatot. Mindebbe a kedden megtartott tanácsülésen egyeztek bele a helyi tanács tagjai.

A városvezetőség azzal a javaslattal állt a testület elé, hogy a kórház egyik, 100 négyzetméteres részét bérbeadás céljából hirdessék meg. A feltétel a magas szintű orvosi szolgáltatás felvállalása legyen, azaz komputertomográfos diagnosztizálást, gyomortükrözést, kolonoszkópiás vizsgálatot lehetővé tevő felszereléseket működtessenek ott, továbbá ezek kezelésére képesített személyzetet is biztosítsanak, illetőleg a kórház egészségügyi személyzetét képezzék ki a CT-vizsgálatok eredményeinek felhasználására. Öt éves szerződést kellene a javaslat szerint a jelentkezőkkel kötni, és ezt az időt a két fél beleegyezése esetén ugyanennyivel meg lehetne hosszabbítani.

A feladatot magára vállalni óhajtó társulás képviselője jelen volt a tanácsülésen, röviden ismertette a szerinte mindkét félnek előnyös megállapodás részleteit. Leginkább azt emelte ki, hogy a jövendőben nem kellene a jelenlegi megyeközpontba szállítani azokat a betegeket, akiken a CT-vizsgálat elvégzése indokolt. Kovács Jenő polgármester javasolta a testület tagjainak, hogy egyezzenek bele a kórház menedzsmentje által, illetőleg a helyhatóság szakigazgatósága által is támogatott bérbeadásba.

A vakszerencsében bízik ellenben a nagykárolyi tanácsbeli ellenzék. Păuşan Marcel Bujor meglátása szerint talán jobb lenne arra várni, hátha valaki vásárol egy olyan szerkezetet a kórháznak, mellyel el lehet végezni ezeket a vizsgálatokat. Mint mondta, ez akár meg is történhet. Kifejtette azt is, hogy azt sérelmezi, hogy a betegeknek fizetniük kell ezért a szolgáltatásért. Válasz gyanánt többen is tudatták vele, hogy jelenleg is kell fizetni, mi több, Szatmárnémetibe is el kell jutni a CT-vizsgálat érdekében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: