2014-10-30 19:51:14• hírek • Kocsis Zoltán

Butka: Egyesek azóta dolgoznak, mióta pártkönyvük van!

Miután október 19-én, vasárnap megtartott sajtótájékoztatóján Dorel Cocia polgármester többek között „munkanélkülinek" és „ingyenélőnek" nevezte az RMDSZ két legaktívabb tanácsosát, Maskulik Csabát és Butka Gergelyt, kettejük válasza nem maradt el.

„Nem vagyok és nem is voltam munkanélküli", kezdte Maskulik. „Ezt pedig nagyon egyszerűen ellenőrizni lehet, hisz a polgármesteri hivatal honlapján bárki megnézheti a vagyonnyilatkozatomat", tette hozzá. Elmondta, 11, illetve 5 évig volt egyaránt piacvezető cég igazgatója, „valamit csak letettem arra a bizonyos asztalra. De soha nem dolgoztam az államnak, nem volt szerződésem az állammal és nem húztam hasznot az államból".

„Hogy tanácsosként nem csinálok semmit? Jelentését mindenkinek kötelezően el kell készíteni. Remélem minden kollégám jelentésébe szerepel legalább annyi, mint az enyémben", mondta Maskulik. A tanácsos szerint a kijelentés, mely szerint ő csak „ugat" az üléseken, sértő valamennyi szatmárira nézve. „Úgy gondolom, hogy ezzel nem engem, hanem az engem megválasztó közösséget érte sértés. Figyelembe véve azonban, hogy az üléseken románul beszélek, így nem csak a magyar, de a román közösség számára is sértő ez a kijelentés", mondta Maskulik, mindenki figyelmébe ajánlva az etikai kódexet és a polgári törvénykönyv becsületsértésről és rágalmazásról szóló cikkelyeit.

„Úgy gondolom, az ominózus sajtótájékoztatón elhangzottak méltatlanok egy polgármesterhez", mondta Butka Gergely. „Annál is inkább, mert én nyolcadik osztályos korom óta dolgozom édesapám családi vállalkozásában. Mások ezzel szemben csak mióta Szatmárra kerültek és pártkönyvük van!", folytatta cinikusan Butka, arra utalva, hogy a kommunista rendszerben csak az láthatott el magasabb tisztségeket, akik a pártkönyvvel tudták igazolni, hogy a Román Kommunista Párt tagjai.

Ekkor azonban Dorel Coica már nem volt a teremben: Cosmin Ratiu PDL-és tanácsos így szokás szerint távollétében mondhatta el, hogy Victor Ponta hétvégei látogatásánál Nagykároly megmutatta, miként kell megszervezni egy ilyen eseményt, Szatmárnémeti pedig, hogy miként nem...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: