2012-03-12 19:08:44• hírek • Szatmar.ro

Rendőrség várja majd a szatmárhegyi buszt

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Cipőfűzővel megkötött ajtó, világítás nélkül közlekedő busz, léccel, szivaccsal rögzített ablakok - ez bizony nem valamely afrikai vagy dél-kelet ázsiai kalandtúra emlékképei: a Szatmárnémeti - Szatmárhegy között buszozók sajnos minden nap hasonlókkal találkoznak. Mindezen extrém élményekért ráadásul igen borsos árat kell fizetniük.

„Csak az idén kétszer emelte a jegyárat a cég", mondta el a Szatmár.ro-nak egy szatmárhegyi lakos. A megyeközpontból alig húsz kilométerre található községig jelenleg hét lejes jeggyel lehet eljutni, miközben a havi bérlet ára 160 lej. Összehasonlításképpen a Szatmárnémetitől 34 kilométerre fekvő Nagykárolyba 180 lejes havi bérlettel és hét lejes jeggyel el lehet jutni - ha az ember oda-vissza megveszi, akkor csak 12 lejt kell fizetnie.

„Az idén télen volt rá példa, hogy egyszerűen kiesett a busz ajtaja, amit a sofőr cipőfűzővel kötött vissza. Előfordult az is, hogy a fiam azzal hívott fel telefonon, hogy a hajnali sötétben a busz világítás nélkül, nyitott ajtóval közlekedik. El lehet képzelni, mit érez egy ilyen hír hallatán egy szülő". Az, hogy a buszból menet közben kifogy az üzemanyag, már nem jelent meglepetést: volt, hogy egy traktor vezetőjétől kért üzemanyagot a sofőr, de az is előfordult, hogy a gyerekeket útjukra engedte a Decebal híd tetején. Mindezt a maró hidegben.

„A panaszok hallatára a cég vezetője azzal vádaskodott, hogy a szatmárhegyiek tették tönkre a buszait. Máskor meg gőgösen kijelentette, hogy márpedig ő megnyerte a licitet és mi utazzunk amivel csak akarunk, de ő nem mond le erről az útvonalról", mondta a kétségbeesett anyuka.

A panaszáradat Szűcs Szabolcs alpolgármester közvetítésével Csehi Árpádhoz is eljutott, a Megyei Tanács elnöke pedig hétfő délután elrendelte: kedden rendőrség várja a szatmárhegyi járatot. „Amennyiben az okmányok és a buszok minősége nem megfelelők, elveszítheti a licencét. Mindemellett bekérjük a jegyár-kalkulációját is, hogy lássuk: mivel magyarázza a rendkívül magas árat", mondta Csehi.

A tanácselnök kifejtette ugyanakkor, hogy a szubszidiaritás elvére fittyet hányva a busztársaságok licenceit a szállítási minisztérium adja ki, a licitek feltételeit csak ők szabhatják meg. „Ezeket az engedélyeket 2008-ban licitálták ki, eredetileg 2011-ig voltak érvényben. Nekünk már konkrét elképzeléseink voltak arról, miként tehetnénk rendet, amikor is teljesen érthetetlen módon országos szinten 2013-ig meghosszabbították ezeket a licenceket", magyarázta el Csehi. A tanácselnök elégedetlenségének adott hangot, mert „a játékszabályokat a minisztérium szabja, mi nem szólhatunk bele. Nekünk csak a bosszúság, a probléma jut!".

Az érintett vállalat Szatmárhegy mellett Újnémetbe és Atyába szállít még embereket. Jelen pillanatban csak a szatmárhegyi licence forog veszélyben, ám Csehi kilátásban helyezett egy mélyebb ellenőrzést is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: