2008-07-02 16:58:26• hírek • Józsa János

Tanácskoztak a Transurbannal

 Megoldásokat keresnek a vidéki járatok módosítása kapcsán felmerült problémákra.

A Szatmárnémeti Városi Tanács közszolgáltatásokkal foglalkozó bizottsága szerdán találkozott a Transurban vezetőivel, ahol bevezették az új tanácstagokat a tömegközlekedési cég ügyintézésébe, de tárgyaltak a 18 vidéki vonal elvesztése kapcsán felmerült helyzetről is.

Kereskényi Gábor alpolgármestertől megtudtuk, hogy a reggeli megbeszélésnek két fontos mozzanata volt. Így a hét személyből álló bizottság új tagjait megismertették a Transurban Rt. ügyeivel, a műszaki és működési hátterével, de tárgyaltak a 18 vidéki vonal elvesztése kapcsán adódott új helyzetről is. Mint ugyanis már beszámoltunk róla, keddtől az új járatokkal új tömegközlekedési útvonalak léptek életbe,  a megyei vonalakon új cégek bonyolítják az utasforgalmat.

Az alpolgármester elmondta, a hónap végén sorra kerülő városi tanácsülésre a bizottság tagjai elkészítenek majd egy határozattervezetet, ami megpróbál megoldásokkal szolgálni a kialakult helyzetre így most ennek az előkészítése folyik.

Vizsgálják, hogy melyek lehetnek azok az alternatív megállóhelyek, amelyek majd a szolgáltatást végző cégeknek megfelelnek, de az utasok igényeinek is eleget tesznek, illetve azt is szem előtt tartják, hogy a várost különböző irányból megközelítő vidéki járatok ne terheljék meg a forgalmat, így a pontos útvonalakat is ki kell dolgozni. Igyekeznek úgy véghez vinni az átalakításokat, hogy azok a szatmári utasokat és autósokat ne érintsék kellemetlenül.

 

J.J.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: