2008-12-18 17:31:14• hírek • Parajdi Andrea

Bura László a város díszpolgára lett

Díszpolgári kitüntetéssel jutalmazták Bura László egyetemi tanárt, nyelvtörténészt, aki munkájával az elmúlt évtizedekben hozzájárult a helyi tanintézmények fejlődéséhez, és a szatmári közösség értékeinek megőrzéséhez.

Bura László egyetemi tanár díszpolgárrá avatásának ünnepségét, amelyre csütörtökön 12 órától a Közigazgatási Palota nagytermében került sor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem óvó-, és tanítónőképzős hallgatóinak karácsonyi műsora előzte meg.

 

A díszoklevél átadása előtt, a város elismerésében részesülő tanár, író, nyelvtörténész, publicista pályafutásáról, Lovas János tanár tartott ismertetőt. Bura László eddig 33 könyvet adott ki, valamint társszerzőként közreműködött kilenc másik könyv összeállításánál is. Alkotásai rendszerint Szatmárnémeti értékeit tárják fel, többek között néprajzi, helytörténeti vagy egyháztörténeti vonatkozásban. Fontos kiemelni, hogy a város új díszpolgára, pedagógusi munkája mellett készítette a különböző hagyományőrző és kultúraápoló kiadványokat. Végh Béla, adjunktus is méltatta Bura László közösségért kifejtett tevékenységét és az iskolaszervező munkáját.

-Ez egy minimális gesztus, amellyel kifejezzük Bura Lászlónak a köszönetünket, hogy az elmúlt évek során szellemei értékekkel gyarapította településünket - mondta Ilyés Gyula polgármester a díszoklevél átadása során.

Bura László köszönőbeszédében elmondta, közszolgálatként tekintett a munkájára, amellyel a szülővárosát és annak lakóit gazdagíthatja, tevékenységéért pedig sosem várt kitüntetést. A város új díszpolgára, legújabb könyvével köszönte meg Ilyés Gyula polgármesternek, és Csehi Árpád megyei tanácselnöknek a megtisztelő cím odaítélését.

Ilyés Gyula adta át Bura Lászlónak a díszoklevelet.

Bura László közszolgálatként tekintettt a munkájára.

A Babes Bolyai Tudományegyetem óvó-, és tanítónőképzős hallgatói karácsonyi műsort adtak elő.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: