2009-12-01 20:25:42• hírek • MTI

Bunyó Temesváron

A csendőrség közbelépésére volt szükség kedden Temesváron, ahol a  romániai elnökválasztás második fordulójában néhány nap múlva "megmérkőző" Traian Basescu és Mircea Geoana szimpatizánsait kellett szétválasztaniuk a rendfenntartóknak.

A Bánság fővárosában a szociáldemokrata Mircea Geoana hirdetett kampányrendezvényt. Ezen aláírtak egy megállapodást is, amelyben Gheorghe Ciuhandu, Temesvár polgármestere támogatásáról biztosította Geoanát az elnökválasztás második fordulójában. A román média szerint a Basescut támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) hívei megjelentek a helyszínen, és egyebek között azt kiáltották: "Le a kommunizmussal!". A csendőrség közbelépésének köszönhetően nem történt erőszakos cselekmény.

A Partnerség Temesvárért nevű dokumentumot Geoana és Ciuhandu mellett Crin Antonescu liberális pártvezér és a parlamentből 2000-ben kiesett Keresztény-Demokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) mostani vezetője, Radu Sarbu, valamint a miniszterelnöki tisztségre javasolt Klaus Johannis nagyszebeni polgármester is aláírta.

Az eseménynek nagy szimbolikus jelentőséget szántak a szervezők. A PNTCD ugyanis a rendszerváltás után sokáig kommunista utódpártnak minősítette a szociáldemokraták pártját, a PSD-t. Az aláírók hangsúlyozták, hogy Romániának most "nemzeti megbékélésre" van szüksége. Utaltak arra, hogy Temesváron vonultak először utcára a Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátor ellen tüntetők.

A dokumentum aláírását követő kampányrendezvényt a helyi operában tartották. A rendezvény előtt Basescu szimpatizánsai is gyülekezni kezdtek az épület előtti téren. Geoana megjelenésekor Basescu szimpatizánsai hangos hurrogásba kezdtek, és kifütyülték a szociáldemokrata vezetőt. Azt kifogásolták, hogy húsz évvel a rendszerváltás után a "vörösök" (a Geoanát támogató szociáldemokratáknak piros a színük) "ismét elfoglalták a teret", ahol kezdetét vette a romániai forradalom.
A szociáldemokraták aktivistái megpróbálták túlharsogni Basescu támogatóit, a két tábor tagjai közül néhányan szóváltásba is keveredtek egymással. Ekkor a csendőrök kordont alkottak, és szétválasztották a feleket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: