2014-10-20 17:49:06• hírek • MTI

Bűnvádi eljárás indul Viorel Hrebenciuc ellen

Rekordsebességgel indított újabb bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn Viorel Hrebenciuc, a bukaresti képviselőház alelnöke, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője ellen, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak egy párttársával pénteken folytatott beszélgetése alapján.

A már két korrupciós ügyben gyanúsítottként szereplő frakcióvezető a DNA közleménye szerint egy újabb amnesztiatervezet előterjesztését kérte Dan Sova szenátortól, a PSD szóvivőjétől, akinek állítólag támogatást ígért a párt elnöki tisztségének megszerzéséhez, arra az esetre, ha Victor Ponta jelenlegi PSD-elnök az államfőválasztás után távozni fog a párt éléről.

A kormányon lévő szociáldemokraták (PSD) tavaly decemberben akartak amnesztiatörvényt elfogadtatni a parlamentben, de a végszavazást elhalasztották, miután akkori koalíciós partnerük, a Nemzeti Liberális Párt bejelentette, hogy nem támogatja a jogszabályt. Az ellenzék azzal vádolta a PSD-t, hogy korrupt politikusainak - köztük az akkor még börtönbüntetését töltő Adrian Nastase volt kormányfőnek - akar mentőövet dobni az amnesztiatörvénnyel.

A DNA múlt héten Hrebenciuc előzetes letartóztatásának jóváhagyását kérte a parlamenttől arra hivatkozva, hogy egy - az államnak 300 millió eurós kárt okozó - illegális erdő-visszaszolgáltatási ügyben bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítják. Hrebenciucot a PSD szürke eminenciásaként tartják számon, akinek fontos szerepe van a politikai háttéralkuk és megállapodások előkészítésében.

A frakcióvezetőt ért újabb korrupciógyanút Victor Ponta pártelnök-kormányfő nem kívánta kommentálni, csak annyit jegyezett meg, hogy hiába van elnökválasztási kampány, a román média csak két "szereplővel" foglalkozik, vele, és a DNA-val. Ponta arra utalt, hogy az utóbbi időben különösen sok, vezető politikusokat érintő üggyel rukkolt elő a korrupcióellenes ügyészség.

A jobboldali államfőhöz közel álló Hotnews.ro hírportál múlt heti összesítése szerint az 580 tagú kétkamarás román parlament 35 tagjának "gyűlt meg a baja" az igazságszolgáltatással, a legtöbb esetben valamilyen korrupciós ügyben: 11 ellen vádat emeltek, 17 ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, kettőt első fokon elítéltek, egy jogerős felfüggesztett börtönbüntetést kapott, 4-nek az esetében - akik kormánytagok voltak - a parlament nem járult hozzá a bűnvádi vizsgálat lefolytatásához.

Rajtuk kívül három törvényhozó elveszítette a mandátumát, mert jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélték, egy pedig önként lemondott, hogy bírósági ügye ne vessen rossz fényt a szenátusra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: