2019-10-30 08:01:35• hírek • Agerpres/Bede Emőke

Bűnügyi eljárást indítottak a hatóságok Colectiv klubbeli közbelépésének ügyében

A katonai ügyészek in rem (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) bűnügyi eljárást indítottak gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, hivatali hanyagság, bizonyítékok eltűntetése miatt a hatóságok Colectiv klubbeli közbelépésének ügyében, valamint videofelvételek rejtegetése okán.

Az ügyben az bukaresti bűnügyi rendőrség gyilkossági csoportja is bekapcsolódott. A Colectiv klubbeli tűzvész után az áldozatok szülei feljelentést tettek, és azzal vádolják a hatóságokat, hogy szakszerűtlenül szervezték meg a mentést.


2015. október 30-án mintegy 350-en vettek részt a Goodbye to Gravity együttes második lemezét bemutató koncerten. Az előadáson egy rosszul elhelyezett pirotechnikai eszköz lángra lobbantotta a gyúlékony anyagból készült hangszigetelést, a helyiség pillanatok alatt lángba borult, a szűk kijáraton keresztül pedig az áldozatok nem tudtak idejében kimenekülni. A tűzvész éjszakáján 27-en vesztették életüket, 150 ember került kórházba. További 38 áldozat napokkal, hetekkel később halt bele elszenvedett égési sérüléseibe, a füstmérgezés szövődményeibe és a kórházi fertőzésekbe.


Közel 4 évvel az esemény után a Libertatea újság eddig soha nem látott, sokkoló felvételeket tett közzé a tragédiát követő mentési folyamatokról. Információik szerint a kicsivel több mint 20 perces videót a bukaresti katasztrófavédelem egyik neve elhallgatását kérő tisztje készítette, ám felsőbb utasításra soha nem hozta nyilvánosságra azt, mi több, még az esetről készül utólagos jelentés elkészítésénél sem vették figyelembe.


A felvételt közreadó egyenruhás azt nyilatkozta, hogy a videó egyértelműen bizonyítja, a nyilvánosság elé tárt részletekkel szemben totális káosz uralkodott a helyszínen. A képsorok tanúsága szerint a holttestek egymás hegyén-hátán feküdtek a földön, de nem részesültek jobb ellátásban a túlélők sem. Mivel a videófelvétel felkavaró jeleneteket tartalmaz, ezért cikkünkben nem mutatjuk azt meg, viszont aki látni szeretné, az keresse fel a Libertatea Youtube-oldalát.


„A televíziós csatornákon sugárzott képeket kollégáink rögzítették. Ez nem egy folyamatos film, ami bemutatja az akciót a mentés kezdetétől a végéig. A mentés körülbelül öt órán át tartott, míg az említett film időtartama körülbelül 20 perc. (...) Meglebegtették azt az információt, amely szerint az IGSU operatív központjának szintjén úgy döntöttek, hogy eltitkolják ezeket a felvételeket. Én vagyok az operatív központ parancsnoka és felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy soha nem rendeltem el ilyet, éppen ellenkezőleg, a képek most is meg vannak az eredeti formátumban, és kérésre minden illetékes struktúra számára elérhetők" - nyilatkozta korábban Cristian Radu, az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség főkapitány-helyettese nem sokkal a felvételek nyilvánosságra kerülése után.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: