2008-08-14 17:02:49• hírek • Szatmar.ro

Összehangolt munkára van szükség

 Szeptemberre el kell készíteni a Károlyi Kastély és az Erdődi vár felújítását célzó projektet.

A Regionális Operatív Program keretében jelenleg a Károlyi Kastély és az Erdődi vár felújítását célzó projekt a legaktuálisabb megyénkben. Szeptemberben le kell adni a pályázatot. 

A hátralévő pár hét alatt gyors, és összehangolt munkára van szükség, hiszen enélkül szinte lehetetlen, hogy időben befejeződjön a projekt. Ennek érdekében Csehi Árpád megyei tanácselnök, Kovács Jenő Nagykároly polgármestere és Pataki Csaba alprefektus csütörtökön munkagyűlést tartottak, ahol átnézték milyen stádiumban van a projekt. Kovács Jenő jelezte, hogy augusztus végéig elkészülnek a hatástanulmánnyal és a Városi Tanács elé terjesztik a projekthez kapcsolódó határozattervezetet. Csehi hangsúlyozta, hogy a Megyei Tanács minden segítséget és szakmai támogatást kész megadni a pályázó feleknek a sikeres pályázás érdekében.

Egy 5,2 millió eurós támogatásról van szó, amelyből 700 ezer eurót az Erdődi vár, a többit pedig a Károlyi Kastély felújítására fordítanának. Szeptemberben várhatóan a program keretében a turizmus fejlesztésére kiírt összeg lefedődik, így mindenképpen el kell kerülni, hogy a más megyéből érkező projektek megelőzhessék a Nagykároly és Erdőd egyedülálló műemlékeinek felújítását eredményező pályázatot.

Csehi és Pataki pénteken Erdődre látogatnak, hogy a projekt ottani részét is áttekintsék.

P.A.

 

 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: