2015-02-18 10:30:50• hírek • MTI

Bundagyanú miatt vizsgál a DNA egy 2007-es BL-selejtezőt

Bundagyanú miatt vizsgálja a korrupcióellenes ügyészség a 2007-ben lejátszott Dinamo Bucuresti-SS Lazio Bajnokok Ligája-selejtezőt, amelynek tétje az volt, melyik csapat kerül a főtáblára.

A Pro Sport című napilap tényfeltáró sorozatot indított januárban a hét és fél lejátszott mérkőzés körülményeiről. Kedden pedig hírül adta elektronikus kiadásában, hogy a korrupcióellenes ügyészség közölte: január végén hivatalból eljárást indított az eset kivizsgálására. A bundagyanú miatt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is vizsgálatot indított.

A 2007. augusztus 28-án Bukarestben lejátszott mérkőzést az olasz csapat nyerte 3-1-re. Az első találkozó 1-1-es döntetlennel végződött, a bukaresti meccs félidejében pedig még a Dinamo vezetett 1-0-ra. Vladimir Cohn, a Dinamo egyik akkori részvényese úgy nyilatkozott, a megegyezés lényege az volt, hogy a románok szándékosan elveszítik a meccset, hogy az olasz csapat kerüljön a BL-főtáblára. Cserében a Lazio 2008-ban 4,5 millió euróért megvásárolta Radu Stefant. Cohn szerint a játékos akkor nem ért ennyit, vagyis az átigazolási összeg nem volt reális. Stefan azóta is a Lazio védője.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: