2015-06-13 22:38:03• hírek • Kocsis Zoltán

Buli helyett sport – éjszakai kosarazás a Kölcseyben

Mi mást tehet a középiskolás diák péntek este, ha ki akarja ereszteni a hét közben felgyűlt gőzt, minthogy elmegy bulizni? Nos, a KÖFEDISZ éppen ennek akart alternatívát teremteni, Filip Zoltán tanár úr segítségével pedig egy érdekes lehetőséget hirdetett meg: az éjszakai kosárlabdázást.

Amint azt Vaida Cynthia, a KÖFEDISZ elnöke portálunknak elmondta, az éjszakai kosarazáson való részvétel lehetőségét még a múlt héten hirdették meg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai között. Kikötés volt, hogy csakis kölcseys diákok léphetnek pályára - csapotok összetétele viszont úgy nemek, mint kor tekintetében bármilyen vegyes lehetett. Természetesen a közönség soraiban nem csak kölcseysek foglalhattak helyet - össze is gyűltek több mint félszázan.

A nyolc csapat meccseit Filip tanár úr vezette. Az első meccs 22.00 órakor kezdődött, az utolsó pedig 01.30 körül ért véget. A mintegy ötven kosaras ugyan minden egyes meccset komolyan vett, végül semmilyen jutalmat nem kapott - a jutalom ugyanis maga a játék és a közös együttlét volt.

Vaida Cynthia elmondta, a rendezvénynek akkora sikere volt, hogy szinte biztosan lesz folytatása, jövőre azonban valószínűleg focibajnokságon szórakozhatnak együtt játékosok, nézők.

Az éjszakai kosarazásról készült remek fényképekért Nagy Róbertnek tartozunk köszönettel.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: