2018-07-15 08:16:21• hírek • Oszkó Viktória

Buli a régi barátokkal? Hát persze, hogy idén is tomboltak a véndiákok!

Szokás szerint ebben az évben sem úsztuk meg teljesen szárazon a Véndiáktalálkozót, de azért nem panaszkodhatunk: jókor esett, keveset, és egyáltalán nem zavarta meg a kialakulóban lévő hangulatot.

Nem állítjuk, hogy az osztálytalálkozókkal egy időben zajló Utcazene Fesztivál kavalkádja nem ragadta el időről időre a bulizókat – különös tekintettel a fiatalabb korosztályra -, de tény, ami tény, ezúttal is sokan gyűltek össze a Református Gimnázium udvarán.


A délután meglehetősen visszafogottan indult, az egykori barátok és osztálytársak inkább a diszkrét iszogatás és eszegetés mellett döntöttek. Sokan elhozták gyermekeiket is, hogy ők is megtapasztalják, milyen érzés is egy ilyen összetartó közösség tagja lenni.



Az este programja a tervezett ütemben és időben zajlott, a kicsiknek is kijutott a szórakozásból: este 20.00 órától a Röpike néptáncegyüttes táncházzal csábította mozgásra a közönséget, amit kicsik és nagyok egyaránt nagyon élveztek.


A Strangers 21.00 órától csapott a húrok közé, megalapozva a hangulatot Vargáék minden évben felejthetetlen bulijához.


Felcsendültek a véndiáktalálkozók örökzöld slágerei, a közönség bulizott amíg lehetett - sőt, talán azon túl is. Miután sokan kipihenték a pénteki érettségi találkozós mulatságot, újra belevetették magukat a felhőtlen szórakozásba, sok esetben a diákéveik házibuli-hangulatát megidézve.


A folytatásra ugyan újabb egy évet kell várni, de egészen biztosan sikerült mindenkinek feltöltődnie élményekkel, és gazdagodnia emlékekkel.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: