2015-07-02 11:03:26• hírek • MTI

Bukaresttől kért segítséget Kolozs megye szemétgondjai megoldásához

A megye szemétgondjainak megoldásához az Európai Unió pénzforrásait kezelő bukaresti minisztériumban kért segítséget szerdán Mihai Seplecan, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke  - közölte honlapján az önkormányzat.

Seplecan azt követően fordult a minisztériumhoz, hogy egy héttel ezelőtt be kellett zárni a Kolozsvár melletti pataréti (Pata Rat) szeméttárolót, a gyulafehérvári szeméttároló pedig csak július 14-ig tudja fogadni a Kolozs megyei szemetet. A Szatmár megyei önkormányzat szerdán indulatos vita után levette a napirendjéről a Kolozs megyei szemét időszakos befogadására vonatkozó határozattervezetet.

A Kolozsvárral szomszédos Erdőfelek (Feleacu) község területén 2014 októberéig kellett volna megépülnie annak az integrált hulladékfeldolgozónak, amely a közel 700 ezer lakosú megye szemetét hasznosítja, illetve tárolja környezetkímélő módon. Csődbe ment azonban a munkálatokat 2012-ben elnyerő konzorcium vezető cége, és egy évvel ezelőtt teljesen leálltak az építési munkálatok. A megye 2014 végén felbontotta a szerződést a konzorciummal, de a vitás ügyekre szakosodott szakértői bizottság - amelyet döntőbírának ismertek el a szerződésben - június közepén a kivitelezőnek adott igazat.

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke - aki az elmúlt egy évben az önkormányzat elnökének a feladatait is ellátta - az MTI-nek elmondta, olyan jogvita alakult ki a hatóságok és a kivitelező között, amelynek a tisztázása hosszú ideig elhúzódhat. Megjegyezte, az önkormányzat már azzal számol, hogy csak 2017-re készül el a hulladékfeldolgozó és -lerakó.
Hozzátette, a megye szemételszállítási gondjait úgy lehetne ebben az időszakban megoldani, hogy a majdani 60 hektáros tároló egy kis részén ideiglenes szemétlerakót létesítenek. Az ebben összegyűjtött szemetet pedig a létesítmény megépítése után dolgozhatnák fel és mozgathatnák át a környezetkímélő szeméttárolóba. Ezt az elképzelést húzta át azonban az az elmúlt napokban közölt minisztériumi álláspont, amely szerint ez a megoldás veszélyezteti a szemétlerakó projektjének EU-s finanszírozását. Erre a helyzetre próbált Bukarestben megoldást keresni Kolozs megye vezetője.

Az Erdőfeleki hulladékfeldolgozó és lerakó megépítésére áfa nélkül 107,5 millió lejes szerződést kötött az önkormányzat a kivitelező konzorciummal. A létesítmény a Kolozs megyei integrált hulladékfeldolgozó rendszer része, amelynek kiépítésére 255 millió lejt szánnak a hatóságok. Az összeg háromnegyedét az Európai Unió biztosítja.

Kolozs megyében - a megyei önkormányzat honlapján közölt adatok szerint - évente 335 ezer tonna szemét keletkezik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: