2014-05-20 16:34:59• hírek • MTI

Bukarest nem köt újabb hitelmegállapodást az IMF-fel

Bukarest nem köt 2015. után újabb hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - jelentette ki Liviu Voinea, költségvetésért felelős miniszter.

A tárcavezetőt a román közszolgálati rádió idézte kedden. Voinea kifejtette, hogy Romániának nincs szüksége újabb többoldalú, nemzetközi hitelmegállapodásra, amelyből 2009. óta hármat is kötött az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal. Voinea szerint ezzel Románia azt a jelzést adja, hogy gazdasága megerősödött.

A miniszter felidézte, hogy Bukarest 2009-ben 20 milliárd euró értékű, kétéves futamidejű készenléti hitelmegállapodást kötött az IMF szervezésében, majd 2011-ben 5 milliárd euró értékű, elővigyázatossági hitelszerződésben állapodott meg. Voinea kiemelte, hogy Románia ez utóbbi kölcsönt nem használta el, mint ahogy a tavaly megkötött és 2015-ig érvényes, szintén elővigyázatossági típusú hitelmegállapodásban szereplő 4 milliárd euróból sem használ fel pénzt.

"A válságnak vége, miért lenne szükség egy újabb hitelmegállapodásra? A mostani szerződés az IMF-fel és az Európai Bizottsággal minden bizonnyal az utolsó volt " - szögezte le Liviu Voinea.

A román gazdaságot erőteljesen sújtotta a 2008-ban kirobbanó nemzetközi gazdasági válság, ezért folyamodott Bukarest 2009-ben hitelhez. 2010-ben széleskörű megszorítási intézkedéscsomag keretében ideiglenesen 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazotti béreket, az áruforgalmi adót 19 százalékról 24 százalékra emelték, amely jelenleg is ezen a szinten van.

Romániának tavaly 3,5 százalékkal nőtt a gazdasága, az idei első negyedévben 3,8 százalékos gyorsulást jegyeztek, ami éves szinten a legnagyobb növekedési ütem volt az Európai Unióban. Az idei évre a hatóságok 2,2 százalékos GDP-bővülésre számítanak, de az első negyedévi, várakozáson felüli növekedés után egyes becslések szerint akár a 4 százalékot is elérheti a növekedés 2014-ben az előző évihez képest.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: