2018-02-20 07:18:26• hírek • MTI

Bukarest a törököktől vásárol négyszáz autóbuszt

Bukarest önkormányzata egy török cégtársulástól vásárol négyszáz autóbuszt, amelyeket a román főváros tömegközlekedésében fognak használni - jelentette be hétfőn Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere.

Az önkormányzat tavaly novemberben írta ki a 100 millió euró értékű közbeszerzési pályázatot, amelyre négy ajánlat érkezett. Az önkormányzat a török Otokar Europe és Otokar Otomotive cégek alkotta konzorcium ajánlatát fogadta el. Rajtuk kívül a szintén török Karsan Otomotiv, a német székhelyű Man Truck and Bus, valamint a Mercedes Benz nyújtott be érvényes ajánlatot.


A főpolgármester közölte, hogy egy busz ára 250 ezer euró áfa nélkül. Az önkormányzat azt reméli, már nyáron megérkeznek az első új járművek, a jövő évben pedig legalább 300 busz leszállítását szeretné elérni. Ezt befolyásolhatja azonban a többi versenyző esetleges óvása a közbeszerzési pályázat ellen. 


Az Otokar Europe és Otokar Otomotive cégek a Koc Holding részei, amely a legnagyobb ipari vállalat Törökországban. Ez utóbbi birtokában van a romániai Arctic háztartási gépeket gyártó, Gaesti-en működő vállalat is. A bukaresti felszíni tömegközlekedést működtető RATB vállalat legutóbb 2006 és 2008 között vásárolt mintegy ezer Mercedes autóbuszt, amelyek jelenleg forgalomban vannak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: