2013-07-18 10:53:24• hírek • Baranyi László/MTI

Bukarest: Nem biztos, hogy elégették a Hollandiából lopott festményeket

Nem biztos, hogy a hétfőn bíróság elé állított romániai vádlottak elégették a rotterdami műcsarnokból ellopott, 18 millió euróra biztosított festményeket - derült ki a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni romániai ügyészség (DIICOT) szerdán kiadott közleményéből.

A DIICOT közölte, hogy különösen nagy kárt okozó rongálás gyanújával bűnvádi eljárást indított az ügy gyanúsítottjai ellen, akik ellen hétfőn már vádat emeltek bűnszövetségben elkövetett lopás gyanújával.

A román hírtelevíziók értesülései szerint az ügyészség azzal a lehetőséggel is számol: a gyanúsítottak egyikének anyja csak félrevezetésül vallotta azt, hogy elégette a festményeket, megkönnyítendő, hogy a szabadlábon lévő esetleges bűnsegédek értékesíthessék a műkincseket a feketepiacon.

A már bíróság elé került vádiratból az évszázad műkincsrablásaként emlegetett eset számos részletére fény derült, csak arra nem, hol van az a hét nagy értékű festmény - köztük Picasso, Matisse, Monet és Gauguin művei -, amelyeket nem egészen három perc alatt loptak el a tavaly október 16-ra virradó éjszakán a rotterdami Kunsthalból.

Kiderült, hogy a csoport tagjai autójuk GPS-én kerestek Rotterdamban olyan múzeumot, amelyet kifoszthatnának, és - a természettudományi múzeum után - második nekifutásra vetettek szemet a műcsarnokra. Egy vészkijáraton hatoltak be, amelynek zárszerkezetét állítólag egyszerű patentfogóval törték fel, a méretük alapján kiválasztott kisebb festményeket két szatyorban vitték el.

A román bűnüldöző szervek vizsgálata az egyik gyanúsított elhagyott szeretőjének a - minden bizonnyal szerelemféltés által motivált - feljelentése alapján indult el és hónapokon át megfigyelés alatt tartották a Duna-delta térségéből származó három férfit.

Miután januárban őrizetbe vették őket, egyikük anyja, Olga Dogaru állítólag megpróbálta eltüntetni a lakásában rejtegetett festményeket. A nő azt vallotta, hogy először a falu temetőjében ásta el azokat, de miután februárban házkutatást tartottak nála, annyira megijedt, hogy a bizonyítékok végleges eltüntetése mellett döntött, és a fürdőszoba kazánjában elégette a műkincspiacon 200 millió eurónyi értékűre becsült hét festményt.

A román sajtó szerint a szakértők csupán azt nem tudták megállapítani, hogy a hamuban talált másfél évszázados festéknyomok valamely képnek, vagy egy képkeretnek a maradványai. A DIICOT szerdai közleménye szerint azonban a szakértői jelentés még nem készült el, és a nyomozás lezárásáig nem lehet bizonyossággal megállapítani, mi történt a festményekkel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: