2020-07-21 07:55:13• hírek • Blikk.hu

Budapestre költözik Gábor Zsazsa özvegye

 Még idén teljesülhet Gábor Zsazsa (†99) végakarata, de ehhez az özvegyének, Frédéric von Anhalt hercegnek (77) Magyarországra kell költöznie.

– Zsazsának az amerikain kívül nem volt más állampolgársága, és hiába írta bele a testamentumába, hogy Budapesten szeretne nyugodni, az urnája csak akkor kerülhet ide, ha előbb én bizonyítom, hogy életvitelszerűen itt tartózkodom. Augusztusban költözöm Budapestre 4-5 hétre. Ezt is most készítem elő – magyarázta von Anhalt herceg, aki a múlt hét végén érkezett a magyar fővárosba, majd hétfőn a Kozma utcai zsidó temetőbe vezetett az első útja.
 

– Bevallom, az is megfordult a fejemben, hogy az urnát Los Angelesből Budapestre csempészem, de biztos vagyok benne, hogy rajtakapnának, és az nem lenne Zsazsa emlékéhez méltó – mondta a német származású özvegy.
 

Frédéric von Anhalt a sírhelyhez érve elcsodálkozott, hogy nemcsak a Golden Globe-díjas hollywoodi filmdíva édesapja, az 1962-ben elhunyt Gábor Vilmos (†81) nyugszik ott, hanem a második felesége is, az 1979-ben elhalálozott Gábor Vilmosné (†79).


– Én most vagyok itt első ízben. Zsazsával többször is jártunk Magyarországon, de sosem kérte, hogy menjek ki vele a temetőbe. Annyit tudtam, hogy az apjának volt barátnője, de azt nem, hogy el is vette, és hogy 17 évvel a halála után fölé temetkezett, de így már értem, Zsazsa miért mondta, hogy az apja mellett szeretne nyugodni – összegezte a herceg, aki a temetkezési ügyekben illetékes főrabbit is felkereste.
 

– Helyhiány miatt arra sajnos nincs lehetőség, hogy néhai Gábor Vilmos és neje nyughelye mellett biztosítsunk sírhelyet néhai Gábor Sára számára, de a rabbinikus bíróság és Chevra Kadisa vélhetően kedvezően bírálná el von Anhalt úr kérvényét, ha elfogadhatónak tartaná, hogy ebbe a sírba kerüljön néhai házastársa urnája – magyarázta Radnóti Zoltán (48) főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója, aki von Anhalt herceg szeme láttára ellenőrizte, hogy Gábor Zsazsa édesanyja, Gábor Janka (†103) is zsidó származású volt.
 

– Ezt alaposan meg kell fontolnom, mert nem vagyok biztos abban, hogy Zsazsa ezt akarta volna, viszont a főrabbi érvelése is meggyőző volt, miszerint a zsidó temetőben lenne a helye. Nem könnyű helyzet, de még tájékozódni szeretnék, mielőtt döntök – vázolta Frédéric von Anhalt, aki már márciusban szeretett volna Budapestre jönni. – Magam is sajnáltam, hogy Zsazsa hazatérése eddig húzódott, de sok dolgom volt a hagyatéka kapcsán és még több gondom a különféle ügyvédekkel, idén pedig a pandémia is közbeszólt. Elismerem, nem szívesen veszek búcsút a feleségem földi maradványától. 35 éven át voltunk egy pár, ebből 33 évet éltünk házasságban. Szeretem Budapestet, de ezúttal szorongó érzéssel érkeztem. Itt akart nyugodni, ami így is lesz, remélhetőleg szeptemberben.
 

Páncélszobában van az urna

A 2002-es autóbalesetét követően magatehetetlen Gábor Zsazsa életének századik évében, 2016. december 18-án halt meg. Végakaratának megfelelően elhamvasztották, majd december 30-án a Beverly Hills-i Jó Pásztor-templomban búcsúztatták. Ezek után a hamvait az özvegye hazavitte, majd egy bank páncélszekrényébe helyezte, mert a házát akkor nem érezte elég biztonságosnak. Frédéric von Anhalt most egy kiemelten védett Los Angeles-i társasházban lakik, ahol páncélszobát csináltatott az urnának.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: