2017-08-21 09:19:41• hírek • MTI

Budapesti operaénekesnővel ünnepelt a Szatmári Híd Egyesület

Augusztus 20-án, vasárnap ünnepi műsorra került sor Lázáriban a Keresztény Magyar Állam megalakulása évfordulóján.

Az esemény a római katolikus templomban Baumann István plébános köszöntőjével kezdődött 12 órakor, a vasárnapi mise után. A plébános meleg szavakkal köszöntötte az előadót és a szervezőket, és külön kifejezte örömét, mert az ünnepi előadás miatt kicsinek bizonyult a templom, és oly sokan eljöttek, hogy többen  a templom bejáratánál, állva nézték végig  a misét és az ünnepi előadást.

Ezt követően Krakkó Rudolf az esemény főszervezője tartott köszöntőt. Kiemelte, hogy a szentté avatott I. István királyunk életművével világtörténeti jelentőségű cselekedetet hajtott végre, olyat, amely a magyarság jövőjét évszázadokra előre meghatározta. A kereszténység szilárd alapjaira helyezte a magyarság jövőjét, amelyet azonban az utókornak kötelessége megóvni a jövő generációi számára, nemzetünk megmaradása érdekében. A köszöntő után a meghívott előadó bemutatása következett.

Dörnyei Krisztina Lejla a budapesti Teba Művészeti Akadémián végezte magánénekesként zeneművészeti tanulmányait, majd az általa alapított Mona Lisa zenekarral  indult el a zenei pályán. Különféle koncerttermekbe kap meghívást operaénekesként, és új műsorát kifejezetten erre az alkalomra állította össze. Az előadás főleg Kodály Zoltán által feldolgozott magyar népdalokból állt, de elhangzott a Honfoglalás betétdala és egy részlet az István, a király rockoperából is. A közönség vastapssal hálálta meg a kapott élményt, és újra és újra visszatapsolta az énekesnőt. Közreműködött Besenyődi Judit, a Kölcsey Ferenc főgimnázium diákja, aki elszavalta Wass Albert: a léáthatatlan lobogó című költeményét.

A koncertet követően a közönség egy része a helyi emlékparkhoz vonult, magyar zászlót lengetve, és megkoszorúzták a millenniumi emlékművet.  Köszöntőt mondott Béres Antal alpolgármester a lázári RMDSZ nevében, amelyben méltatta Szent István érdemeit, amelynek köszönhetően a magyarság nem tűnt el a történelem viharában. Ezt követően  szakmai előadást tartott Thoroczkai Sándor történelem tanár. Közreműködött  a Szárazberki Hármas-határ Egyesület ifjúsági néptánccsoportja, akik Ilonczai Zsombor református lelkipásztor vezetésévelés egy néptánc-csokrot mutatott be az emlékmű előtti téren. Besenyődi Judit középiskolás diák a Szózat eléneklésével tette emelkedettebbé a koszorúzást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: