2014-10-27 11:10:47• hírek • Szatmár.ro

Budapesten vendégszerepel a Harag György Társulat

Nemrég érkezett haza a Csíkszeredában megrendezett VII. Interetnikai Színházi Fesztiválról, ismét kiszállásra készül a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Szophoklész: Antigoné című előadása, ugyanis a Balogh Attila rendezte produkciót a budapesti József Attila Színház látja vendégül.

A magyar főváros közönsége 2014. október 27-én, hétfőn, közép-európai idő szerint 19 órától tekintheti meg a színpadi nézőtérrel játszott előadást, amelyet követően az érdeklődők szakmai kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt a József Attila Színházban.

A szakmai fórum moderátori szerepét Kulcsár Edit, a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja vállalta el, aki egyébként korábban a szatmári társulat irodalmi titkáraként dolgozott.

Az Antigoné mellett még egy szatmári előadást láthat a József Attila Színház közönsége, mivel október 28-án, kedden, 18 órától a Bessenyei István által színpadra állított Ludas Matyi Szatmárban szintén vendégszerepel az említett fővárosi színházban.

Antigoné - jelenet az előadásból

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: