Budapesten kirándultak a Kölcsey tizenegyedikesei

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium mindenkori tizenegyedikesei hagyomány szerint, minden tanévben ellátogatnak Budapestre, egy történelmi jellegű, élménydús kirándulásra. Az alábbiakban a főgimnázium három tizenegyedik osztályos diák, beszámolóit olvashatják.
 

Történelmünk nyomdokain, Budapesten
 

Mint minden évben, idén is folytatódott a hagyomány, miszerint a tizenegyedikes osztályok történelmi kirándulás keretében három napig bebarangolhatták az 1956-os októberi forradalom emlékhelyeit és feltérképezhették Budapest utcáit. 

Három csoportba/autóbuszba rendeződve indult útnak a hat osztály péntek reggel. Bár hajnalban még álmoskásan kecmeregtünk fel a buszra, az odaút hamar elröpült hála a jó társaságnak, s amint betoppantunk a fővárosba, érezni lehetett az izgalom és a lelkesedés egyvelegét.

Első utunk a Budai várhoz vezetett, ahol a Szentháromság téren áthaladva megcsodálhattuk a híres műépületet: a budavári Nagyboldogasszony-templomot (ismertebb nevén Mátyás-templomot.) Az őszi időjárás és a hozzá illő épületi külalak, valamint a Halászbástyáról elénk táruló kilátás káprázatos látványt nyújtott.

Onnan a Sziklakórházhoz vezetett utunk, ahol a rengeteg viaszbábú, a fennmaradt ereklyék, kisfilmek, ábrák (és origami madarak) éreztették át velünk az ostrom és az azt követő időszakok súlyát. Így érzelmeink is összetettek voltak. Egyrészt megrázott minket az ott történtek eseménysora, másrészt ámulatba ejtett a hősies emberség. Számomra kimondhatatlan érzés volt végighallgatni azokat a tetteket, melyeket az egészségügyi személyzet életek megmentéséért követett el.

Magával ragadó volt a Duna-parton, Budapest utcáin sétálni, így nem is csoda, ha nem vettük észre amint az idő elrepült. Szálláshelyeink elfoglalását követően gyors vacsi, majd moziest következett.

Második napunkat kora reggel kezdtük, méghozzá nem akárhol. Első megállónk a Fiumei úti sírkert volt, ahol nemcsak a mi drága József Attilánk sírjánál álltunk meg megemlékezvén néhány gyertyával, verssel és szívmelengető gondolattal, hanem Ady, Arany, Babits, Jókai Mór, Karinthy, Kossuth, Kosztolányi, Krúdy, Deák Ferenc és sok más nemzeti nagyság örök nyughelyénél. A narancssárgás-vöröses levélszőnyeg, az ott érződő béke és nyugalom, a síremlék-szobrok tették leírhatatlanná ezt az élményt.



Ezt követően utunk a Terror házába vezetett. Bizony, egyik megpróbáltatás jött a másik után. Mielőtt beléptünk volna az épületbe, melynek falain a kommunista terror áldozatainak képeit nézegettük, kik hősi halált haltak, a Vasfüggönytől rendültünk meg, mely az épület bejárata előtt áll. Amint elindultunk egyik teremből a másikba, szívünk egyre nehezedett, éreztük a falakban, a folyosókon, a kamrákban, a börtönhelyiségekben azt a súlyt és azt a lelki fájdalmat, amit lehetetlen elfelejteni.  Mégis, amit ott kaptunk, az mind megérte.

Szombati fáradalmas napunkat egy esti sétahajózással zártuk. Miközben a Duna sodort minket az éjszakában, mi izgalommal néztük Budapest szépségét. A kivilágított Parlament, a Szabadság híd, a Lánchíd, Gellért-hegy, a Nemzeti Színház és a Müpa, majd a hajóút végén a minket búcsúztató tűzijáték, mind örök emlékként él bennünk tovább. A hideg levegő, a szél nem tudta elvenni a jókedvünk, ami a nap végéig megmaradt.

Kirándulás utolsó napján, vasárnap, az első megállónk a Magyar Nemzeti Múzeum volt, amit Széchenyi Ferenc alapított. Ha valaki betekintést szeretne nyerni a magyar történelembe, ez a megfelelő hely rá, hiszen annak emlékeit, tárgyait láthatja a szemei előtt. Az egykori ruházatoktól, a koronázási palásttól, egészen Petőfi kokárdájáig, nemzeti kincseket, ereklyéket csodálhattunk meg. Végül, de nem utolsó sorban a Parlament meglátogatásával záródott a programunk. Enyhe kifejezés a gyönyörű szó az országházra.  

Mindezek után őszintén állíthatjuk, hogy ez a kirándulás a fáradtság miatt néha felmerülő panasz-szösszenetek ellenére örök emlék marad. Köszönjük!

Szabó Dóra és Tordai Melissa XI. C
 

Októberi kirándulás majdnem felnőtt szemmel

Október 18-20. között nagyon különleges kiránduláson vehettünk részt, mi Kölcseys tizenegyedikesek. A meseszép Budapestre indultunk kora reggel. Minden fáradság és álmosság ellenére mindenki nagyon izgatottan várta, hogy kezdetét vegye a “kaland”. Bár a magyar főváros önmagában is gyönyörű, nem csak emiatt lett ilyen tartalmas az ottlét. Első nap a hosszú út után a Nemzeti Múzeumba látogattunk, ahol tárlatvezetőnkkel megnéztük a koronázási palástot, valamint az állandó kiállítást, ahol nagyon sok érdekes dolgot megtudhattunk a magyarság történelméről. A napot egy mozizással zártuk, ahol két film közül választhattunk.

A szombati nap volt a leghosszabb, de egyben a legtartalmasabb is. A napot a Sziklakórházban indítottuk, de előtte megnéztük a Halászbástyát is, ami pont útba esett. Sokan nem is hallottunk, erről a földalatti kórház-és atombunkerről, így talán nem is övezte olyan nagy kíváncsiság a részünkről, ám ez megváltozott, amint beléptünk. A rendkívül élethű viaszbábú kiállítás érdekes, de főként megrázó volt. Elgondolkodtunk, hogy az 1956-os forradalomnak is vannak olyan hősei, akikről nem beszélünk. Az itteni ápolók és orvosok bátorsága emberfeletti, belénk vésődött a mondat: emberség az embertelenségben. Kicsit átszellemülve folytattunk utunkat, végigsétálva a Duna-parton egészen a Parlamentig. Itt is volt idegenvezetőnk, aki rengeteg érdekes információval látott el minket, de mégis az épület maga nyűgözött le mindenkit.



Miután itt végeztük, busszal mentünk tovább a Fiumei-úti sírkertbe, ahol 2 órát sétáltunk. Idegenvezetőnk számos hős, és rengeteg híres ember sírját mutatta meg nekünk. Gyönyörű alkotások voltak mind, különleges érzés volt sírjuk mellett megemlékezni róluk. Este már közösen vettünk részt egy hajókázáson, ahol bár mindenki fáradt volt mégis hatalmas élmény volt látni éjjeli fényben tündökölni a Duna-partot.

Utolsó nap már csak egy program maradt: a Terror Háza. Itt megváltozott a légkör. Elgondolkodtató volt végigmenni a múzeumon. Beleképzeltük magunkat az akkori emberek, a pesti srácok és lányok helyzetébe. Lehet, hogy valami megváltozott bennünk is. Te mit tettél volna? Tettük fel egymásnak a kérdést. Úton haza elgondolkodva ültünk fel a buszra. Bár nagyon jól éreztük magunkat, tudtuk, hogy ez nem egy átlagos kirándulás volt. Másként gondolunk ezután az 1956-os forradalomra, már nem úgy, mint a történelem órák egyik leckéjére, hanem úgy, mint a magyarok szabadságvágyára és bátorságának bizonyítékára.

Erdei Eszter, XI. D