2016-11-07 12:28:39• hírek • Szatmár.ro

Budapesten jártak a kölcseys diákok

A 11. osztályos diákok idén is részt vehettek az 1956-hoz kötődő hagyományos kiránduláson, mely az 1956-os eseményeket eleveníti fel, és segít ennek fontosságának a megértésében - Pótor Andrea XI. D. osztályos diák beszámolója.

Korán reggel már várták az álmos, de annál izgatottabb diákok a buszok érkezését. Az út kicsit hosszabbra nyúlt a tervezettnél a határ-ellenőrzés miatt, de dél körül mindenki megérkezett, és elfoglalta az Oktogon illetve a Bazilika melletti szállását. A hétvége alatt betekintést nyerhettünk a Csodák Palotájába, ahol előadások vártak minket a tűz és a jég felhasználásáról. Illúziószobában jártunk, Newton találmányaival kísérletezhettünk. Péntek este a Westendben moziztunk; volt aki az Idegpálya nevű thrillert nézte, volt aki a Könyvelő című drámát.

Másnap a Parlamentben jártunk. Megcsodálhattuk aranyozott, fényűző folyosóit, sőt még a tanácsterembe is betekintést nyerhettünk. Megnéztük az itt található koronázási ékszereket is. Miután minden csoportkép elkészült, folytattuk utunkat a rakparton elhaladva József Attila és Nagy Imre szobra mellett, aztán a Lánchídon áthaladva felértünk a Halász-bástyához. Itt a Mi, magyarok kiállítást és a Sziklakórházat tekintettük meg. Belépve az alagutakba a Sziklakórházban már érezhettük, hogy a látogatás mély nyomot hagy majd bennünk. Különböző képek keltek életre, kórtermekről, benne viaszszobrokkal illusztrálva a háború és az 56-os harcok alatt uralkodó állapotot. Sebesültek egymás hegyén-hátán, nagyon kevés ápolóval és orvossal megáldva. Olyan jeleneteket láttunk, s olyan információkkal gazdagodtunk, amelyek sokkoltak és kicsit változtattak a gondolkodásmódunkon. Ezután a Mi, magyarok kiállítás mintegy felszabadításként hatott.

Tíz szobát jártunk végig, ahol az interaktív játékok, a versidézetek a falakon, s az, hogy felpróbálhattuk a magyar katonai egyenruhát segítettek abban, hogy jobban megismerjük a kultúránkat. Szombat este még sor került egy dunai hajókázásra is. Bár hideg volt s fújt a szél, mindenki ámulattal csodálta Budapest kivilágított, fényárban úszó épületeit, hídjait, hiszen nem mindennapi látvány tárult a szemünk elé.



Vasárnap pedig a Terror Házát látogattuk meg. Az ott található képek, vallomások mind mélyen megérintettek. A történelemórán tanultak megelevenedtek, hallhattunk a 2. világháborúval kezdődő borzalmakról, amik a fogolytáborokban történtek, illetve rájöttünk, hogy a kommunizmus ténlyeg nem tűrt ellentmondást, hogy szörnyű volt, ahogy az idősebbek mesélték. Saját szemünkkel láthattuk a kínzóeszközöket és kínzókamrákat, amelyek mérhetetlen „kreativitással'' voltak elkészítve.

Szerintem ez a kirándulás kulcsfontosságú azért, hogy megismerjük történelmünket, kultúránkat, ne csak átsiklodjunk elődeink önfeláldozásán és hőstettein. Köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek és tanárainknak!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: