2012-12-28 19:57:13• hírek • Kocsis Zoltán

Búcsúztatta az óévet a RMDSZ

Ünnepélyes keretek között, mondhatni már-már családias hangulatban vett búcsút az óesztendőtől az RMDSZ szatmári szervezete péntek délután Szatmárnémetiben, a Sváb Házban: Pataki Csaba szenátor, Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselők mellett jelen volt többek között Csehi Árpád, Ilyés Gyula, Günthner Tibor továbbá a megyei RMDSZ-es polgármesterei, városi és megyei tanácsosok, támogatók, szimpatizánsok.

Pataki Csaba szenátor, egyben a megyei szervezet megbízott elnöke szerint „nem volt könnyű év 2012, de bebizonyítottuk, hogy együtt erősek vagyunk, függetlenül attól, hogy ki áll a szervezet élén. Azért vagyunk erősek, mert Önök ott vannak a hátunk mögött", fejtette ki. Az újonnan megválasztott szenátor ismertette egy országos felmérés eredményét, mely szerint a júniusi önkormányzati választásokkor számarányát tekintve a szatmári magyarság járult a legnagyobb számban az urnák elé, decemberben pedig csak Szilágy megye előzte meg Szatmárt.

„Most négy év kampány következik, amelyben keményen és sokat fogunk dolgozni. Sok pofont kaptunk már és sokat fogunk is kapni. Ám mi bebizonyítottuk, hogy álljuk a pofonokat, ezért bízhatunk a közös jövőben is", zárta szavait Pataki.

Szatmár megye jelenleg legfiatalabb parlamenti képviselője, Kereskényi Gábor megköszönte mindenki segítségét, amit a kampány ideje alatt kifejtett. „Bebizonyítottuk, hogy a Szatmár megyei magyarság egy komoly bázis, amelynek egyedüli képviselője az RMDSZ". A közeljövővel kapcsolatos elvárásairól szólva pedig kijelentette: a csendes építkezés időszakának kell következnie.

Erdei D. István felhívta a figyelmet, hogy egy olyan helyzet állt elő, amire kevesen számítottak: az USL nagyon túlnyerte magát. Ez ő magukat is meglepte, mondta a képviselő, bizonyíték erre, hogy az ősszel együttműködési megállapodást írtak alá az RMDSZ-el - amelyet aztán, az eredmények láttán felrúgtak. „Éppen ezért fontos, hogy ott legyünk, amikor az alkotmánymódosításról, a területi átszervezésről vagy a kisebbségek jogairól döntenek. Senki sem veheti el azokat a jogokat, amiket már kiharcoltunk - ám ehhez nekünk valamennyiünknek sokat kell tennünk".

A képviselő szerint minden szavazat számít, mert az RMDSZ a magyarságot és a svábságot egyszerre képviseli. Erdei 2013-ban enyhe, alig észrevehető gazdasági növekedést és politikailag forrongó hangulatot vár. „Nincs és nem lesz béke a Dambovita partján", jegyezte meg.

Kereskényi Gábor, Csehi Árpád, Pataki Csaba, Erdei D. István

Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács alelnöke a jelenlegi helyzetet az 1992-1996 közötti periódushoz hasonlította, amikor a magyarság mind országos, mind helyi szinten képviselet nélkül maradt ott, ahol a döntéseket hozzák. „Együtt vagyunk, együtt voltunk és együtt leszünk. Magyarok és svábok együtt erősek és ennek a nagy közösségnek az egyedüli legitim és kompetens képviselete az RMDSZ. Ez persze felelősséggel jár, aminek tudatában kell dolgoznunk úgy Bukarestben, mint minden egyes helyi önkormányzatban", jelentette ki.

Csehi a 2012-es esztendőt a kampány évének nevezte, „2013-ban pedig remélem lesz már egy kis munka is az önkormányzatokban, mert ennek az országnak nagy szüksége lenne erre", tette hozzá.

Végezetül a négy felszólaló boldog, békés, áldott és sikerekben gazdag új esztendőt kívánt Szatmár megye minden lakosának.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: