2011-07-27 09:11:53• hírek • Kertész Róbert/MTI

Búcsút vettek Amy Winehouse-tól

Búcsút vettek hozzátartozói és barátai kedd délután Amy Winehouse-tól.

A kivételes tehetségű, többszörös Grammy-díjas brit souldívát szombaton találták holtan az észak-londoni Camden kerületben lévő lakásában. A halottkémi vizsgálat nem tárta fel egyértelműen a 27 évesen elhunyt énekesnő halálának közvetlen okát; a toxikológiai eredményre valószínűleg több hétig várni kell.
A rendőrség azonban megállapította, hogy a halálesettel kapcsolatban nincsenek további vizsgálatot igénylő gyanús körülmények, így a családtagok és az ismerősök kedden végső búcsút vehettek az énekesnőtől az észak-londoni Edgwarebury zsidó temetőjében.

A zártkörű szertartáson - amelyet a család által látogatott zsinagóga rabbija tartott - a sajtó nem vehetett részt. A meghívottak azonban a BBC-nek elmondták, hogy a család nevében az énekesnő édesapja, Mitch Winehouse búcsúzott az elhunyttól, történeteket felidézve leánya gyermekkorából.
A szertartáson - amelyet hamvasztás követett - a jelenlévők elmondása szerint 300-400-an lehettek jelen.
A The Sun keddi értesülése szerint azonban a család eltiltotta a megjelenéstől Amy Winehouse volt férjét, Blake Fielder-Civilt, aki - jóllehet éppen 32 havi börtönbüntetését tölti betörésért és tűzfegyverrel elkövetett visszaélésért - szeretett volna jelen lenni a búcsúztatáson.


Búcsú Amy Winehouse-tól
Búcsú Amy Winehouse-tól



A legnagyobb brit bulvárlap bennfentes forrásai szerint Mitch Winehouse - aki "gyűlöli" egykori vejét, mivel őt tartja felelősnek azért, hogy lánya rákapott a kábítószerekre és az alkoholra - előre figyelmeztette Fielder-Civilt, hogy maradjon távol.
Az énekesnőről régóta köztudott volt súlyos kábítószer- és alkoholfüggősége. Többször kórházi kezelésre is szorult a kábítószerezéssel összefüggő komoly tüdő- és szívpanaszok miatt, és legutóbb májusban töltött el rövid időt egy londoni rehabilitációs klinikán.

Családja azonban "képtelenségnek" nevezte azokat a sajtóbeszámolókat, amelyek szerint halála előtt is nagy mennyiségű kábítószert fogyasztott volna, és rendőrségi források szerint Amy Winehouse lakásában a vizsgálat során nem is találtak drogot, sem drogfogyasztásra utaló eszközöket.
Az Official Charts Company nevű zenepiaci statisztikai cég keddi kimutatása szerint a haláleset hírének ismertté válása óta 37-szeresére emelkedett Amy Winehouse két albumának kereslete, és a második album, a Back to Black, amelyet öt Grammy-díjjal jutalmaztak, az iTunes internetes zeneáruház listavezetője lett.

Amy Winehouse háza, a halálát követően
Amy Winehouse háza, a halálát követően


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: