2019-08-05 13:16:48• hírek • közlemény

Búcsúkra készülnek: Sándorhomokon, Túrterebes-kishegyen, Erdődhegyen és Misztótfalun is ünnepelnek

Sándorhomokon, Túrterebes-kishegyen, Erdődhegyen és Misztótfalun ünnepelnek hamarosan búcsút.

Augusztus 6-án Urunk színeváltozásának ünnepe lesz, amely a Tábor-hegyi megdicsőülésre irányítja figyelmünket. Az evangélium szerint Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és fölvitte őket egy magas hegyre. Ekkor színében elváltozott előttük, ruhái fényesek lettek, ragyogó fehérek, mint a hó. A hegyen megjelent nekik Illés és Mózes, akik Jézussal kezdtek beszélgetést. Péter a csoda hatására azt kérte Jézustól, hadd maradjanak ott: ,,Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” (Lk 9,33). Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Lk 9,35). Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust.


Urunk színeváltozása a szatmárudvari és a sándorhomoki templomok titulusa. Szatmárudvariban már megünnepelték a templom búcsúját, Sándorhomokon pedig kedden délelőtt tizenegy órától mutatják be a búcsúmisét Egeli Ferenc kökényesdi plébános szentbeszédével.


Augusztus 7-én Szent Dónátot ünnepli az egyház. Ókeresztény püspök - egyes források szerint katona - volt, aki a közép-itáliai Arezzo püspökeként 362-ben szenvedett mártíromságot. A legenda szerint Donát kezéből egy mise alkalmával a pogányok kiütötték a szent kelyhet, ami a földre esett és darabokra tört. Donát összeszedte a kehely szilánkjait, szomorúan az oltárra helyezte, majd imádkozni kezdett. Kis idő múlva a kehelydarabok összeforrtak és Donát kezében ismét egyé váltak. Amikor 1652-ben ereklyéit Rómából a Rajna-vidéki Münstereifel városába vitték, a kísérő papot villámcsapás érte, de semmi baja nem történt. Ezt a csodát Szent Donát közbenjárásnak tulajdonítják. Éppen ezért Szent Donáthoz különösen az elemei károk ellen fohászkodnak - villámcsapás, jégeső. Kultusza a Rajnai borvidéken a legerőteljesebb. Szent Donát szobrát főként a szabadban, utak mentén emelték, máskor sokalakos Mária-oszlopokon, Szentháromság-emlékeken szerepel.


Az erdődhegyi és a Túrterebes-kishegyi kápolnák titulusa Szent Dónát. Erdődhegyen augusztus 11-én, vasárnap délelőtt tizenegy órától lesz az ünnepi szentmise Orbán Mihály SJ., a Kálvária német közösségének plébánosa ünnepi szónoklatával, Túrterebes-kishegyen pedig ugyanazon a napon, délután egy órától, Rácz Gábriel avasfelsőfalui plébános prédikációjával.


Augusztus 10-e Szent Lőrinc emléknapja. Ő II. Szixtusz pápa diakónusa volt. Amikor a pápát 258. augusztus 6-án elfogták, rá bízta az egyház kincseit azzal az utasítással, hogy ossza szét az egészet a szegények között – egyúttal megjósolta, hogy három nappal utána Lőrinc is mártíromságra jut. Valóban a pápa után három nappal, 258. augusztus 10-én halt vértanúhalált. Szent Lőrinc napján, szombaton Misztótfalun tartanak búcsúmisét délután öttől, Turtureanu Róbert máramarosszigeti segédlelkész szentbeszédével. 

 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: