2014-03-21 02:29:37• hírek • Kocsis Zoltán

Búcsú Európától: Gulácsi hibája is kellett a Salzburg kieséséhez

Ernest Hemingway világhírű regényének címét parafrazálva ezt a hetet magyar és román szemmel úgy is jellemezhetnénk, hogy: Búcsú Európától. Szalai Ádám (Schalke) kedden vett búcsút a Bajnokok Ligájától, Gulácsi Péter, Cosmin Moti és Vlad Chiriches pedig csütörtök este az Európa Ligától. Egy olyan estén, amelyen drámák sokaságát láthatták a szurkolók.

Az egyetlen meccs, amely „simának" bizonyult, az a Valencia - Ludogorec összecsapás volt. A spanyolok három gólos előnnyel fogadták a bolgárokat, majd ezt Alcacer meg is toldotta eggyel. Noha a vendégeknek is volt egy-két óriási helyzetük, a továbbjutó kiléte egyetlen pillanatig sem volt kérdéses.

Ránézésre nem tűnik túlságosan izgalmasnak az Anzsi és az Alkmaar meccse sem. Ha figyelembe veszük azonban, hogy a hollandok egyetlen gólocska előnyüket őrizgették, máris kiélezettebbnek tűnik a dolog. A rendkívül nehéz talajon lejátszott meccsen mindkét csapatnak voltak lehetőségeik, a gólhoz viszont az AZ állt közelebb - egy ízben a kapufát is eltalálta.

Aki csak az eredményt ismeri és nem látta a meccset, azt hiheti, a Plzen - Lyon is sima volt: a franciák 4-1-es előnnyel érkeztek, simán belefért nekik egy szoros vereség. Igen ám, csakhogy Gomig gólja után a csehek össztűz alá vették a vendégek kapuját, Lopes kapus több alkalommal már-már emberfeletti bravúrokat mutatott be. Miután Kolar és Tecl fordított, a Plzen kétszer találta el a kapufát - ebből egyszer büntetőből. Ha néhány ziccer bemegy, vagy csak a kapufáról befelé pattan a labda, mindjárt rezgett volna a léc a franciák számára...

Mint ahogy megtörtént ez Lisszabonban, ahol a Benfica 3-1-es előnyét Garay még a szünet előtt tovább növelte. A második félidő derekán viszont Chadli két perc alatt két gólt lőtt, a Tottenhamnek pedig máris csak egy gólra volt szüksége ahhoz, hogy ledolgozza hátrányát. Erre meg is voltak a lehetőségei, ám ezek kimaradtak - az utolsó pillanatban pedig Lima büntetőből biztosította be a portugálok továbbjutását.

Szintén továbbment a másik portugál csapat, a Porto - és szintén nem mindennapi körülmények közepette. Pandev révén a viharosan kezdő Napoli a 21. percben ledolgozta egy gólos hátrányát. Ezt követően viszont kicsit visszavettek az olaszok, gondolván, a szinte semmilyen veszélyt nem jelentő Porto ellen előbb-utóbb úgyis összejön az újabb gól. Nem jött össze! Mi több, a 69. percben a Porto elsőt kaput találó lövésével Ghilas kiegyenlített, majd Quaresma - miután három védőt faképnél hagyott - egy bombával gyakorlatilag továbblőtte a Portót. Zapata egyenlítő találata már csak statisztika.

Amint az várható volt, óriási csatát hozott a másik két olasz csapat csatája. A Juventus, noha fölényben játszott, sokáig nem tudta bevenni az idegenbeli gól jelentette előnyét védő Fiorentina kapuját. A jeget végül a 71. percben Pirlo törte meg egy pazar szabadrúgással, így a nagy esélyes tovább folytathatja útját.

A két legdrámaibb mérkőzést viszont Salzburgban és Sevillában játszották. Az oszták városban Suchy kiállítása után a hazai csapat már a 9. percben emberelőnybe került a Basellel szemben. A gól nélküli első meccset követően aztán Soriano a 22. percben már előnyhöz juttatta a Salzburgot. Mi több, a spanyol az 50. percben bebiztosíthatta volna csapata továbbjutását, ám két méterről az üres kapu mellé lőtt. Alig egy perccel később pedig Streller kiegyenlített! A 60. percben aztán Gulácsi Péter elnézett egy beadást, a labda alá szaladt, Sauro pedig az üres kapuba fejelt. A Salzburg nagyobbnál nagyobb ziccereket hagyott ki a meccs során (a hajrában is), ennek ellenére a szinte az egész meccsen emberhátrányban játszó Basel jutott tovább. A meccs krónikájához tartozik, hogy a svájci szurkolók dobálózása miatt a 30. percben a bíró félbeszakította a találkozót, amely negyed óráig szünetelt.

Ennél is kiélezettebb összecsapást hozott a sevillai derbi, amelynek első felvonásában a Betis meglepetésre két gólos előnyt szerzett az esélyesebb Sevilla otthonában. A piros-fehérek Reyes és Bacca révén ezt a 75. percig ledolgozták, majd az eseménytelen hosszabbítás után jöhetett a tizenegyespárharc. Ez a Sevilla szélsőjének, Vitolónak a rontásával kezdődött. Csapattársai lába viszont nem remegett meg, a Kolozsvári CFR egykori kapusa, Beto pedig védte N'Diaye lövését, Nono pedig célt tévesztett, így végül a Sevilla jutott tovább.

A negyeddöntők és az elődöntők sorsolását pénteken tartják.

Európa Liga nyolcaddöntő visszavágók (előző meccs eredménye):

Anzsi Mahacskala -AZ Alkmaar 0-0 (0-1)

Valencia -Ludogorec 1-0 (4-0)
gól: Alcacer (59.)
a vendégeknél Cosmin Moti végig a pályán volt

Viktoria Plzen -Olympique Lyon 2-1 (2-5)
gólok: Kolar (60.), Tecl (62.) illetve Gomis (45.)

Benfica -Tottenham Hotspur 2-2 (5-3)
gólok: Garay (34.), Lima (94., 11-es) illetve Chadli (78., 79.)

Fiorentina -Juventus 0-1 (1-2)
gól: Pirlo (71.)

Salzburg -Basel 1-2 (1-2)
gólok: Soriano (22.) illetve Streller (51.), Sauro (60.)
a hazaiak kapuját Gulácsi Péter védte

Real Betis -Sevilla 0-2 (2-2, büntetőkkel 3-4)
gólok: Reyes (20.), Bacca (75.)

Napoli -FC Porto 2-2 (2-3)
gólok: Pandev (21.), Zapata (92) illetve Ghilas (69.), Quaresma (76.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: