2011-11-11 11:32:18• hírek • Kocsis Zoltán

Búcsú Albert Flóriántól és a Puskás-stadiontól

Van aki még arról álmodik, hogy a surranópályán kijut a jövő évi Európa-bajnokságra és van aki, legalábbis deklaratív módon, már a 2014-es világbajnoki selejtezőkre készül. Utóbbi kategóriába tartozik Magyarország és Románia is.

Puskás Ferencet és Albert Flóriánt eddig az kötötte össze, hogy amellett, hogy minden idők legjobb labdarúgói közé tartoztak, egyaránt stadiont neveztek el róluk. A sors fura fintora, hogy az egy hete elhunyt Alberttől a magyar labdarúgó válogatott azon a mérkőzésen búcsúzik el, amely az utolsó lesz a Puskás Ferenc Stadionban. Az egykori Népstadiont ugyanis a Liechtenstein elleni találkozó után lebontják, hogy helyét egy modern létesítmény vehesse át. (A párhuzamot folytathatnánk azzal, hogy hasonló okok miatt az Albert Flórián Stadion is az elbontás előtt áll.)

A magyar nemzeti csapat ezen a meccsen búcsúzik az idén a saját közönségétől és Egervári Sándor úgy döntött, ez a kísérletezések időszaka is egyben. Ennek jegyében két év után behívta a keretbe a Belgiumban már-már sztárstátuszt kivívó Tőzsér Dánielt, és hosszú idő után kapott meghívót a Brescia gólvágója, Feczesin Róbert, valamint Németh Krisztián és Gera Zoltán is. Utóbbi játékos sérülés miatt hiányzott az elmúlt időszakban, míg most Szabics Imre dőlt ki a sorból.

Ami Liechtensteint illeti, a hercegség csapatát általában kézlegyintéssel szokás elintézni. Nem árt megemlíteni ugyanakkor, hogy 99-szeres válogatott, korábban kilenc évet Olaszországban légióskodó veterán Mario Frick vezette együttes az elmúlt selejtezősorozatban négy pontot vett el Litvániától. Liechtenstein amúgy elsősorban a svájci másodosztályban jelenleg hatodik Vaduzra épít, nem kevesebb, mint nyolcan játszanak a törpeállam fővárosának csapatában. A keret fennmaradó részén a svájci harmadik osztályban vitézkedő Balzers és Eschen/Mauren osztozkodik.

Ott van a jelenlegi a keretben a korábban Ausztriában szép sikereket elért Martin Stocklasa (az előző szezon végén Osztrák Kupát nyert a Rieddel) vagy a török élvonalban védő Cengiz Bicer illetve az a Peter Jehle, aki 28 éves kora ellenére már 85-ször állt a liechtensteini kapuban és korábban Portugáliában és Franciaországban is szerepelt, most pedig a Vaduzban profiskodik. A legegzotikusabb, ha lehet így fogalmazni, az a Michele Polverino, aki két, a svájci élvonalban eltöltött szezon után jelenleg a Steel Azin csapatát erősíti - Iránban.

A mérkőzést mellesleg román játékvezetői hármas, Cristian Balaj valamint segítői Nagy Miklós és Székely Zoltán vezetik, akik egyaránt beszélnek magyarul. Az összecsapásra a belépőjegyek ingyenesek voltak és valamennyi gazdára talált, így nagyszerű hangulat ígérkezik.

Gera az egyik edzésen. Fotó: MTI

Szintén pénteken, Liege-ben lép pályára a román válogatott is, amely a házigazda Belgium ellen próbál meg szépíteni a selejtezők alatt kialakult dicstelen képen. Victor Piturca több érdekes döntést is hozott. Kihagyta a keretből a klubjaikban keveset szereplő Ciprina Maricát, Gabriel Tamast és Banel Nicolitát, először hívta viszont be a Pandurii 21 éves védőjét, Marian Pleascát, aki eddig mindössze hét (!) élvonalbeli meccsen lépett pályára.

Belgium az utóbbi évek vesszőfutása után egy ütőképes, fiatal csapatot alakított ki, amelynek a keretében olyan nevek szerepelnek, mint Thibaut Courtois (Atletico Madrid), Daniel van Buyten (Bayern München), Vincent Kompany (Manchester City), Toby Alderweireld és Jan Vertonghen (egyaránt Ajax), Marouane Feillani (Everton), Axel Witsel (Benfica), Romelu Lukaku (Chelsea) vagy a fél Európa által körbeudvarol Eden Hazard (Lille).

Objektív szemmel nézve azonban a péntek legfontosabb találkozói mégiscsak a pótselejtezők, ahol nyolc csapat küzd meg azért, hogy kvalifikálja magát a jövő évi Európa-bajnokságra. Ha az Írország-Észtország párharcban a szigetországiak egyértelmű favoritnak tűnnek, a portugál-bosnyák, cseh-montenegrói és horvát-török párosok teljes mértékben kiegyenlített harcot ígérnek.

Érdemes továbbá megemlíteni, hogy Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Montenegró révén három ex-jugoszláv tagállam is pótselejtez. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy az utolsó selejtezőkörben Szerbia is erre hajtott, de kikapott... Szlovéniában.

Pénteki program:
Magyarország - Liechtenstein 19.00 m2
Belgium - Románia 21.45 Antena1,

Pótselejtezők:
Bosznia-Hercegovina - Portugália 21.00 DigiSport.hu, DigiSport.ro
Törökország - Horvátország 21.00 DigiSport.ro (felvételről)
Csehország - Montenegró 21.15
Észtország - Írország 21.45

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: