2013-06-17 17:35:19• hírek • Szatmar.ro

Bronzzal tért haza a győri Európa-kupáról Czerlau Mercédesz

illusztráció
illusztráció

Bronzéremmel tért haza a 15 éven aluliak számára kiírt győri cselgáncs Európa-kupáról Czerlau Mercédesz. Terely Mihály tanítványa ezzel a tavalyi negyedik hely után idén egy pozíciót javított és fellépett a képzeletbeli dobogóra.

Az 57 kilogrammosok között induló tehetség négy megnyert meccs után kapott ki intéssel egy magyarországi leányzótól az elődöntőben, így a kisdöntőben vigasztalódhatott. Mercédesz pedig élt is a lehetőséggel és karfeszítéssel legyőzte cseh ellenfelét, megszerezve ezzel a harmadik helyet.

„A tornán mintegy 400 cselgáncsozó indult, Mercédesz súlycsoportjában tizennyolcan voltak. Ez a szám a lányoknál már elég népes mezőnynek számít, a fiúknál többen szoktak lenni. Mindent összegezve, ez egy nagyon jó eredmény Merci részéről" - értékelt a torna végén Terely.

A szatmári cselgáncsozókra a jövő hét végén két verseny is vár. Aradon rendezik meg az U13-as országos bajnokság döntő tornáját, melyre Czerlau Jennifer (52 kg), Domuta Norbert (35 kg), Takács Atlanta (40 kg), Katona Martin (+55 kg), Vaida Emanuel (55 kg) és Kincses Tamás (34 kg) kvalifikálta magát. Ezzel egyidőben az Unio cselgáncsozói Grazban is indulnak majd, az ausztriai városban egy kétnapos torna lesz, melyen a 11 éven aluli korosztálytól a felnőttekig lépnek tatamira a cselgáncsozók. A tavaly 183 klub képviseltette magát, és az Unio az egyéni eredményeket összesítve a harmadik helyen zárt az egyesületek rangsorában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: