2013-06-09 10:06:06• hírek • Blikk.hu

Győztek az Attraction táncosai!

Világsiker! Magyarországon nem kellettek, Nagy-Britanniát viszont meghódították az Attraction táncosai. A magyar árnyékszínház tagjai elérték azt, amit eddig egyetlen külföldi csapatnak sem sikerült: megnyerték a világ legismertebb tehetségkutatóját, a Britain's Got Talentet.

A Hip Hop Boyzból ismert Szűcs Zoltán és táncosai persze semmit nem bíztak a véletlenre: két lenyűgöző produkció után a harmadikkal is könnyekig meghatották a brit publikumot, és megnyerték a 250 ezer fontos, azaz 87 millió forintos fődíjat.

Műsorszámukban híres brit történelmi személyeket idéztek meg, köztük II. Erzsébet királynőt és Winston Churchillt, de megemlékeztek a 2012-es londoni olimpia sikereiről is.

- Nagy rajtunk a nyomás, remélem, sikerül meglepnünk a közönséget az előadásunkkal - nyilatkozta még a megashow döntője előtt az Attraction alapítója, aki a jelek szerint ismeri a siker receptjét.
A londoni fogadóirodák már a műsor előtt első számú esélyesnek kiáltották ki a csapatot, akik végül  meggyőzték a kétkedőket. Sok kommentelő szerint ugyanis egy brit tehetségkutatót hazai sztárnak kellett volna megnyernie. Erre utalt The Sun című brit bulvárlap is, amely címoldalán hatalmas betűkkel hívta fel a figyelmet erre.

A teljes terjedelmű cikk itt olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: