2009-05-15 15:58:36• hírek • Szatmar.ro

Briatore nem akar szakítani a FIA-val

A Renault főnöke viszont logikus feltételeket és nagyobb beleszólást szeretne.

A Mercedes kivételével az összes gyári csapat, így a Renault is kijelentette a napokban, hogy amennyiben nem változik a Forma1-ben bevezetésre kerülő költségvetési szabály, akkor nem szándékoznak indulni a következő szezonban.

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke és a Forma1-es csapatok érdekvédelmi szervezete, a FOTA a hét végén tárgyal majd egymással, amelytől mindkét fél az álláspontok közeledését várja. Akárcsak Briatore, aki elmondta, a csapatoknak nem áll szándékában szakítani a FIA-val. Az olasz sportvezető ugyanakkor elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy a sportág szabályait a fejük fölött hozzák meg, az ő beleszólásuk nélkül.

„A Forma1-et a csapatok jelentik, a nemzetközi szövetségnek a bírónak kellene lennie. A szabályokat nekünk kellene írnunk, Max nem erőltetheti ránk elképzeléseit".

Briatore azt is elmondta, hogy egyik gyári csapat sem szeretné elhagyni a Forma1-et, ám a FIA-nak be kell látnia, hogy nem szabhat önkényes feltételeket. „Sem mi, sem a Ferrari nem akarjuk elhagyni a sportágat, ott akarunk lenni jövőre is, de logikus feltételeket szeretnénk. Nem fogadjuk el, hogy az F1-et olyan szabályok torzítsák el, amelyeknek nincs létjogosultsága."

A Renault főnöke az újonnan jelentkező csapatoknak sem örül feltétlenül, szerinte ugyanis ezek nagy száma árthat a Forma1 imázsának.Logikus feltételeket szeretne a Renault

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: