2014-02-15 16:21:15• hírek • Kocsis Zoltán

Brenyó Mihály matematika verseny a Hám Jánosban

Február második szombatja a tantárgyversenyek napja volt Szatmárnémetiben: a tanfelügyelőség adatai szerint közel 1900 diák vetette papírra tudását több tantárgyban is.

A legnépesebb a IV-VI. és VII-XII. osztályosok számára kiírt matematika tantárgyverseny volt, amelynek keretein belül 17 oktatási intézményben összesen 1340 gyerek igyekezett bizonyságot tenni tudásáról. Ennek a versenynek a megyei szakaszát március 8-án, az országos döntőjét pedig április 7-11-én Kolozsváron rendezik.

A másik végletet a Brenyó Mihály pontszerző matematika tantárgyverseny képezte, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban 56, III-IV. osztályos tanuló ragadt papírt és írószerszámot. A versenyt immár 22. alkalommal írta ki a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, a megyei szakasznak pedig immár ötödjére ad otthont a Hám János.

A szervezők Bolyai Farkas matematikustól vették kölcsön a verseny mottóját, mely szerint „A tudás kívánása eredeti vágy a lélekben, csak fel kell serkenteni". Maga a megmérettetés összesen hat szakaszból áll. Az első négyben a gyerekek otthon, önállóan oldották meg a feladatokat, majd beküldték azokat. Akik a legtöbb pontot szerezték, azok jutottak be a döntőbe.

Szombaton Szatmárnémeti több iskolája mellett Nagykároly, Tasnád és Sárközújlak tanintézményei képviseltették magukat. Az erdélyi döntőt március 28-30-én rendezik Marosvásárhelyen, tudtuk meg a verseny szatmári szervezőitől, Urbán Klárától, Földes Ildikótól és Reich Annamáriától.

Ezzel azonban még távolról sem ért véget a szombati tantárgyversenyek száma, hisz a Mihai Eminescu Főgimnázium falai között rendezték a fizika tantárgyverseny megyei szakaszát, amelyen 143, VI-XII. osztályos diák vett részt. A Lucian Blaga Általános Iskola pedig a „Megismerés univerzuma az olvasáson keresztül", valamint a „Román kultúra és lelkiség" versenyeknek adott otthont. Előbbin 202, utóbbi 135-en vettek részt, egyaránt V.-VIII. osztályosok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: