2012-06-23 10:04:41• hírek • MTI/AP/AFP/dpa

Breivik-per - Augusztus 24-én hirdetnek ítéletet

Augusztus 24-én hirdetnek ítéletet és szabják ki a büntetést a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik perében.Ezt a bíró jelentette be pénteken délután a norvég fővárosban folyó bírósági tárgyalás utolsó napján.

Breivik tavaly július 22-én autóba rejtett pokolgépet robbantott fel Oslo belvárosában, nyolc ember életét oltva ki, majd rendőrnek öltözve Utoya szigetére utazott, ahol 69 embert ölt meg a norvég Munkáspárt ifjúsági táborában.

Az utolsó tárgyalási napon meghallgatták a védelmet. Geir Lippestad, Breivik ügyvédje az oslói bíróság előtt azt mondta, hogy "teljes egészében" osztja az ügyészség véleményét, miszerint Breivik szörnyű terrorista tettét szinte elképzelhetetlen kegyetlenséggel hajtotta végre. Lippestadnak ugyanakkor formálisan felmentést kell kérnie, mert védence nem vallotta magát bűnösnek. Az ügyvéd egyebek között azt akarta bizonyítani, két igazságügyi elmeorvos szakvéleményére hivatkozva, hogy Breivik beszámítható állapotban hajtotta végre a merényleteket. "Ha Breiviket betegnek nyilvánítják, megfosztják attól, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért" - hangoztatta Lippestad védőbeszédében. Az oslói államügyészség előző nap úgy foglalt állást, hogy Breivik nem beszámítható. Az ügyészek vádbeszédükben azt kérték, hogy zárják elmegyógyintézetbe a szélsőjobboldali férfit.

A magát politikai harcosnak tekintő Breivik korábban már elmondta: a lehető legrosszabb, ami történhet vele, az, ha pszichiátriára küldik. Azzal vádolta meg a norvég hatóságokat, hogy elmebetegként próbálják őt beállítani, hogy ezáltal csökkentsék politikai nézeteinek jelentőségét. Pénteken Breivik újfent cáfolta, hogy beszámíthatatlan lenne, mint mondta, a vele foglalkozó 37 szakemberből 35 nem állapított meg nála semmilyen mentális zavart.

Az utolsó tárgyalási napon Breivik a felmentését követelte. A 33 éves férfi megismételte már korábban is hangoztatott állítását: az oslói, illetve az Utoya-szigeti gyilkosságokat azért hajtotta végre, hogy megvédje Norvégiát az iszlámtól és a multikulturalizmustól.

Breivik előre elkészített nyilatkozatát felolvasva "barbárnak", de "jogosnak" nevezte tettét. Mint hangsúlyozta "népéért, vallásáért és hazájáért" cselekedett, politikai indokként pedig azt említette, hogy Norvégiában és Európában alapvető igény van az új vezetőkre. Éles kritikával illette mindazt, amit hazájában helytelennek tart, a bevándorlástól kezdve a nők emancipációjáig. Hozzátette: Norvégiában a kormányzó szociáldemokraták egy "multikulturális kísérletbe" kezdtek, és brit mintára ázsiai és afrikai tömegek bevándorlását indították meg.

Breivik kitért a "nemi betegségek terjedésére" és a "szexuális forradalomra" is. Mint mondta, napjainkra a Szex és New York, illetve az ehhez hasonló filmsorozatok váltak az ideálok első számú közvetítőivé, amelyekben a női főszereplők "férfiak százaival" létesítenek nemi kapcsolatot. Breivik a hazájában tapasztalható "kollektív kulturális pszichózist" alátámasztó példaként említette az idei Eurovíziós Dalfesztivált, ahol Norvégiát "egy menedékkérő" - az iráni származású Tooji (eredeti nevén Touraj Keshtkar) - képviselte.

Elmondta: az általa elkövetett támadásokhoz hasonlókra lehet számítani a jövőben. "A norvég és európai ellenállási mozgalmakban részt vevő testvéreim ezt az ügyet nagyon pontosan nyomon követik, s mindeközben újabb támadásokat készítenek elő" - hangoztatta, hozzátéve, hogy azokban akár 40 ezren is meghalhatnak.

Breivik záróbeszéde elején többen - elsősorban az áldozatok hozzátartozói - tüntetőleg elhagyták a bírósági termet. Breivik felszólalása előtt a bíróság meghallgatta öt tanú beszámolóját, akik egy-egy hozzátartozójukat veszítették el a tavaly júliusi mészárlás során.

Amennyiben az öttagú bírói testület helyt ad az ügyészség kérésének, úgy a szélsőjobboldali aktivistát pszichiátriai kezelésre kötelezik. Ha büntetőjogilag felelősségre vonhatónak tartják, akkor a lehető legsúlyosabb büntetést, 21 évi szabadságvesztést szabnak ki rá, de még ennél is tovább ülhet börtönben annak a rendelkezésnek az értelmében, amely szerint amíg egy erőszakos bűnöző veszélyt jelent a társadalomra, addig elzárva tartható.

Breivik pere április 16-án kezdődött és 10 héten át tartott. A meghallgatások során Breivik csak egyszer mutatta ki érzelmeit. Sírni kezdett, amikor a vádhatóság a tárgyalóteremben lejátszott egy videót, amelyet Breivik még a támadások előtt töltött fel a YouTube fájlmegosztó portálra. A felvételen a tömeggyilkos azt az elképzelését mutatja be, miszerint a muszlimok gyarmatosítják Európát, amire a kontinens keresztényei fegyveres felkeléssel válaszolnak. A tömeggyilkos védőügyvédje akkor elmondta, hogy védence július 22-i akciójával csak emlékeztetni akarta magát a muszlimok hódítása által fenyegetett Európa megmentéséért önként vállalt küldetésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: