2009-07-16 10:46:28• hírek • Szatmar.ro

Ígéretes Debreceni előny

A DVSC két gólos előnyt szerzett a svéd Kalmar ellen a Bajnokok Ligájában.

A Bajnokok Ligája 2009-2010-es szezonjának második selejtezőkörében a Debrecen a svéd bajnok Kalmar csapatát látta vendégül a civis városban. A skandinávok remek formában érkeztek Magyarországra, mivel utóbbi három bajnokijukat megnyerték (tavasz-ősz rendszerben rendezik az Allsvenskannak nevezett bajnokságot), legutóbb pedig 6-1-re kiütötték a 2005-ös bajnok Djurgardenst.

Jól is kezdtek a svédek, már az első percben megdöngették a kapufát - igaz, lesről. A folytatásban viszont fölénybe került a Loki, Leandro pedig több veszélyes helyzetet is előkészített, ám egyikből sem lett gól. A játékrész második felében kiegyenlítetté vált a meccs, ám a vendégek csak távoli lövésekig jutottak.

A szünet után ismét a svédek voltak veszélyesek és fölényben is maradtak, de Sobralense nem tudta kihasználni a helyzeteit. A 63. percben Leandro helyzete jelezte, a Debrecen nem tett le a gólszerzésről, tíz perccel később pedig Varga József értékesítette Oláh passzát. A találat szárnyakat adott a hazaiaknak, Szakály és Leandro előbb hibázott a svéd kapu előtt, Kiss Zoltán viszont nem.

A két gólos előnyre lehet építeni a visszavágón, mindenképp bizakodásra ad okot, ám nagy és végzetes hiba lenne azt hinni, hogy ezzel a győzelemmel eldőlt a továbbjutás.

Eredmények:
Makedonija (macedón) - BATE Boriszov (fehérorosz) 0-2
gólok: Krivec (40.), Skavis (49.)

Pjunyik Jereván (örmény) - Dinamo Zágráb 0-0

EB/Streymur (feröeri) - APOEL Nicosia (ciprusi) 0-2
gólok: Mirosaljevics (10.), Zewlakow (77.)

Ekranas (litván) - Baku (azeri) 2-2
gólok: Bicka (52.), Trakys (90.), illetve Felix (78.), Batista (78.)

Rhyl (walesi) - Partizan Belgrád (szerb) 0-4
gólok:Krstajics (17.), Cleo (18.), Diarra (45.), Dordevics (69.)

Ventspils (lett) - Dudelange (luxemburgi) 3-0
gólok: Butriks (79.), Kacanovs (86.), Rimkus (87.)

Inter Turku (finn) - Sheriff Tiraspol (moldvai) 0-1
gól: Suvorov (42.)

WIT Georgie (grúz) - Maribor (szlovén) 0-0

Levszki Szófia (bolgár) - Sant Julia (andorrai) 4-0
gólok: Tasevski (50.), Hrisztov (64.,72.), Gadzsev (82.)

Maccabi Haifa (izraeli) - Glentoran Belfast (észak-ír) 6-0
gólok: Rafaelov (36.), Katan (52.), Dvalishvili (57.,81.), Arbeitman (83.), Ghadir (89.)

Tirana (albán) - Stabeak (norvég) 1-1
gólok: Mukaj (50.), illetve Kabayashi (34.)

Köbenhavn (dán) - Mogren Budva (montenegrói) 6-0
gólok: Kristensen (8.), Jörgensen (16.), Ailton (24.), N'Doye (69.,74.), Nordstrand (82.)

Salzburg (osztrák) - Bohemians Dublin (ír) 1-1
gólok: Dudics (25.), illetve N'Do (60.)

Zrinjski Mostar (bosnyák) - Slovan Bratislava (szlovák) 1-0
gól: Kordics (48.)

Wisla Krakkó (lengyel) - Levadia Tallinn (észt) 1-1
gólok: Cwielong (90.) illetve Andreev (41.)

Hafnarfjördur (izlandi) - Aktobe (kazah) 0-4
gólok: Tleshev (49.), Golovkoj (57.,85.), Kajrullin (70.)



Biztató a Debrecen két gólos előnye. fotó: dvsc.hu


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: