2012-09-20 12:23:27• hírek • MTI/Kocsis Zoltán

Idegenben kezd a Videoton és a Steaua – és optimistán

A Videoton már azzal 1,3 millió eurót keresett, hogy feljutott a labdarúgó Európa Liga főtáblájára.A kontinentális szövetség (UEFA) a második számú európai kupasorozatban 208,75 millió eurót oszt szét a 48 főtáblás együttes között. Az EL-ben 1,3 millió a rajtpénz, a csoportkörben aratott győzelmek 200 ezret, a döntetlenek pedig 100 ezret érnek.

A Bajnokok Ligája után csütörtök este az Európa Liga csoportkörébe jutott csapatok is megkezdik hosszú útjukat az Amsterdam Arénában megrendezendő döntő felé. A sorozatban egy magyar és egy román csapat érintett: a Videoton a belga Genk, a Steaua pedig a német Stuttgart otthonában kezd.

Tóth Balázs, a fehérváriak középpályása szerint csapata jól felkészült a mérkőzésre. A 34-szeres válogatott játékos korábban három szezont játszott a Videoton mostani ellenfelénél, melyet hasonló erejűnek lát, mint a selejtező harmadik fordulójában kettős győzelemmel búcsúztatott Gent, igaz, a két csapat stílusa eltér egymástól.

"Három évet játszottam Genkben, voltak szép sikereink, például a Belga Kupa megnyerése 2009-ben. Ahogy nézegettem csütörtöki ellenfelünk keretét, elég jelentősen megváltozott azóta, hogy eljöttem, mindössze talán hét játékost találtam, akikkel együtt szerepeltem - nyilatkozta a csapat honlapjának, a vidi.hu-nak a 30 éves futballista. - Egy nagyon szervezett, erőszakos futballt játszó csapat most a Genk, ebben rejlik a legnagyobb erejük. Érzésem szerint hasonló játékerőt képvisel a Genk és korábbi EL-ellenfelünk, a Gent, játékstílusban viszont egészen más a kettő. Mostani ellenfelünk fizikálisan erősebb, és ahogy említettem, inkább egyfajta erőfocit játszik", mondta. "Keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, a szakmai stáb az eddigiekhez hasonlóan most is remekül felkészített bennünket, úgyhogy a csapat készen áll arra, hogy egy kiváló eredményt érjen el Belgiumban" - tette hozzá Tóth.

A Paulo Sousa vezette magyar csapat az OTP Bank Ligában visszafogottabb teljesítményt nyújtott eddig - szombaton hazai pályán játszott gól nélküli döntetlent a Diósgyőrrel -, ugyanakkor az európai porondon kiváló teljesítménnyel menetelt a főtábláig. A fehérváriak a szlovák Slovan Bratislava, a Gent, illetve a török Trabzonspor búcsúztatásával jutottak el a csoportkörig úgy, hogy a hat meccsen mindössze egyetlen gólt kaptak. A stabil védekezésre minden bizonnyal Belgiumban is szüksége lesz az együttesnek, mely a kvalifikációs szakaszban ötször talált be az ellenfelek kapujába.

Az előjelek szerint nem lesz sok dolga a Steaua védelmének Stuttgartban - erre a téves következtetésre juthatunk, ha azt vesszük figyelembe, hogy a sváb csapat a Bundesliga első három fordulójában mindössze egy gólt rúgott! Ugyanakkor a Stuttgart az előző szezonban 63 gólig jutott a német bajnokságban - ennél többet csak a Dortmund, a Bayern és a Schalke rúgott. Ráadásul az Európa Ligában mintha jobban menne nekik, ennek pedig a selejtezőben a Dinamo Moszkva itta meg a levét. A svábok 2-0 és 1-1 után jutottak tovább, úgy, hogy valamennyi gól Ibisevic nevéhez fűződik. A bajnokságban Harnik volt eredményes.

Ellenfelével ellentétben a Steaua azzal a tudattal léphet pályára, hogy nyolc forduló után vezeti a román bajnokságot. A bukaresti sajtó előrejelzései szerint Laurentiu Reghecampf edző, tulajdonosi utasítást követve, néhány helyen változtat az általában megszokott kezdő felálláson: Pintilii helyét Gardos, Tanase helyét Filip, Rocha helyét Nikolic, Rusescu pozícióját pedig Popa veheti át.

Az egy csoport másik meccsén a skandináv rangadón a dán Köbenhavn a norvég Moldét fogadja.

Az eddig említettek mellett további 20 mérkőzést rendeznek az Európa Liga csoportkörének első fordulójában. Magyar szempontból érdekes a bombaformában játszó Huszti Szabolcs és csapata, a Hannover a hollandiai vendégjátéka. A Huszti és a Hannover ugyanakkor eddig minden várakozást felülmúl, a magyar játékos két gólnál és öt gólpassznál, csapata pedig hét pontnál jár a bajnoki idényben, s a tabellán jelenleg a harmadik.

Nehéz dolga lesz Lencse Lászlónak és csapatának, az izraeli Ironi Kirjat Smonának, amely a tavalyi döntős Athletic Bilbao otthonában lép pályára.

A játéknap rangadóját Londonban rendezik majd, ahol a Tottenham Hotspur az olasz bajnokságban százszázalékos Laziót látja vendégül. Az angol együttes a pontvadászatot nem kezdte jól, múlt szombatig két döntetlennel és egy vereséggel állt, a Reading ellen aztán sikerült megszereznie első sikerét az új vezetőedző, a portugál Andre Villas Boas irányításával.

Európa Liga, csoportkör, első forduló:
G csoport:

Genk - Videoton 22.00 Story 4
Sporting Lisszabon - Basel 22.00
E csoport:
Stuttgart - Steaua 20.00 ProTV, DigiSport.hu
Köbenhavn - Molde 20.00 DigiSport2
A csoport:
Young Boys - Liverpool 20.00 DigiSport2.hu, DigiSport3.ro
Udinese - Anzsi Mahacskala 20.00
B csoport:
Hapoel Tel Aviv - Atletico Madrid 20.00
Plzen - Academica Coimbra 20.00
C csoport:
Fenerbahce - Olympique Marseille 20.00 DolceSport2
AEL Limassol - Mönchengladbach 20.00
D csoport:
Bordeaux - Brugge 20.00
Maritimo - Newcastle 20.00
F csoport:
Dnyepropetrovszk - PSV Eindhoven 20.00
Napoli - AIK Solna 20.00
H csoport:
Inter - Rubin Kazany 22.00 DigiSport1.hu, DigiSport2.ro, DolceSport2
Partizan - Nefcsi Baki 22.00
I csoport:
Olympique Lyon - Sparta Prága 22.00
Athletic Bilbao - Ironi Kirjat Smona 22.00
J csoport:
Tottenham - Lazio 22.00 DigiSport2.hu, DigiSport3.ro, DolceSport1
Maribor - Panathinaikosz 22.00
L csoport:
Bayer Leverkusen - Metaliszt Harkov 22.00
Rapid Wien - Rosenborg 22.00
K csoport:
Twente - Hannover 22.00
Levante - Helsingborgs 22.00

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: