2017-10-24 13:46:03• hírek • Szatmár.ro

Bővítenék az elektronikai hulladék-gyűjtőközpontot

Többek között az Európai Unió arra is kötelezi Romániát, hogy minden 50.000 lakosra jusson egy állandó elektronikai hulladék-begyűjtő pont, valamint, hogy évente négy kilogramm elektronikai hulladékot gyűjtsön be fejenként, hiszen ez a szám jelenleg mindössze egy kilogramm országunkban.

Szatmárnémetiben 2015-ben nyította meg az elektronikai hulladékok begyűjtésével foglalkozó központját a RoRec Egyesület, amelynek vezető képviselőivel találkozott kedden Kereskényi Gábor polgármester. A polgármesteri hivatalban megtartott találkozón megjelent az egyesület országos elnöke, Liviu Popeneciu és a németországi Remondis vállalat képviseletében Gerhard Jokic vezérigazgató és Robert Wawrzonek műszaki igazgató.

Utóbbiak kifejtették, hogy szeretnének befektetni a már meglevő Depozitelor utcai gyűjtőközpontba, ezzel nem csak a hatékonyabb összegyűjtést segítve, hanem új munkahelyeket is létrehozva.

Kereskényi Gábor polgármester javaslatára abban egyeztek meg a résztvevők, hogy a következőkben is folytatják a tárgyalásokat és a közeljövőben bevonják ebbe azokat a cégeket is, amelyek direkt módon érdekeltek ennek megvalósításában.

„Abban az esetben, ha nem tartjuk be a kvótákat, büntetésre számíthatunk az Európai Unió részéről. De nem csak azért, hanem a kezdeményezés cáljainak a fontossága miatt is azon kell dolgoznunk, hogy javítsunk az elektromos hulladék gyűjtésének a minőségén” – fejtette ki a városvezető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: