2012-12-21 10:38:26• hírek • Blikk.hu

Botrányt csinált Fatima a Voice főpróbáján!

Balhé és üvöltözés volt a Voice első élő adásának sajtónyilvános próbája színfalai mögött. A botrány főszereplője Mohamed Fatima, aki alaposan felborzolta a kedélyeket.

Az énekesnő annak ellenére, hogy több mint egy évtizedes színpadi és szórakoztatóipari tapasztalatot szerzett, úgy viselkedett, mint egy kezdő. Fatimát először a koreográfus hordta le, mert semmit nem csinált, aztán emiatt az adás rendezője is kiakadt.

Az énekesnő eközben folyamatosan elrontotta a szöveget, a zenekar idegeit pedig azzal feszítette, hogy nem akkor lépett be, amikor kellett. Fatimának láthatóan nem sikerült beleélnie magát a dalba, és úgy tűnt, a próba súlyát nem érzi, mintha teljesen elfelejtette volna, hogy alig egy nap múlva élőben kell teljesítenie. A kreatív producer, Wágner Tamás és a főszerkesztő, Deák Viktória végül leállította az egész gyakorlást, emiatt pedig Fatima mestere, Molnár Ferenc Caramel akadt ki.

- Mohamed Fatima jelenleg nagyon beteg, csoda kell ahhoz, hogy egyáltalán el tudja énekelni a dalt, emiatt elég komoly stresszhelyzetben van. Az élő adás miatt mindenki feszült, de nem az a megoldás, hogy így beszélnek vele. Igenis figyelembe kell venni, hogy Fatima érzékeny nő, akivel nem szabad kiabálni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: