2013-10-25 17:44:36• hírek • Kocsis Zoltán

Both Katalinról nevezhetik el a szatmárnémeti sporttermet

Amennyiben a városi tanács tagjai elfogadják, akkor november elsejétől Both Katalin nevét viseli majd az Ady Endre utcán található sportterem Szatmárnémetiben.

„Both Katalin volt az, aki lerakta a női kosárlabda alapjait Szatmárnémetiben. Ő volt az az edző, aki szatmáriként a legnagyobb sikereket érte el a sportágban", mondta Kati néni kései utódja, a VSK női kosárcsapatának jelenlegi edzője, Éles Péter.

Both Katalin 1933-ban született, 1957-ben végezte el a bukaresti sportfőiskolát, ezt követően 1956-1989 között szolgálta a szatmári sportot és azon belül a kosárlabdát. Halálát követően egy évvel, 2011-ben egykori tanítványai száz fölötti aláírást gyűjtöttek össze és kezdeményezték, hogy a VSK otthonaként szolgáló sportterem viselje az edzőlegenda nevét. Az okirat Maskulik Csabához került, aki a városi tanács RMDSZ-es frakciójának vezetőjeként előkészítette a tanácsi határozatot.

Amennyiben a tanács többi tagja elfogadja a határozatot, akkor a terem az Ecaterina Both - Both Katalin nevet kapja meg. Véletlen egybeesés, hogy pont november első hétvégéjén immár harmadik alkalommal rendezik meg a Both Katalin Emléktornát, amelyen a helyi diákok játékával állítanak emléket Kati néninek.

„Kevés olyan szakemberünk volt és van, aki olyan eredményeket ért volna el, mint Kati. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a jelenleg aktív testnevelő tanárnők többsége az ő kezei alatt pallérozódott. Noha életét a sportnak, a testnevelésnek és főleg a kosárlabdának áldozta, mindig vigyázott arra, hogy családja soha ne szoruljon háttérbe", jellemezte egykori kolléganőjét Fülöp György, a VSK erőnléti edzője. „Nagyon örülök, hogy valakinek eszébe jutott. Senki sem érdemli meg jobban, hogy a sportterem a nevét viselje", tette hozzá.

Fülöp György elmondása szerint Both Katalin közel 80 (!) játékost adott az évek során a román válogatottnak, 14 korosztályos országos bajnokságot nyert, hét évig irányította a román junior válogatottat. Voltak olyan évek, amikor a kolozsvári és temesvári csapat első öt játékosa közül négy is szatmári volt. Az előbbi Sanatatea, majd Mobila nevet viselő szatmári csapatban pedig nagyon kevés nem szatmári játékos fordult meg azokban az években.

A szatmárnémeti csapatot 1970-ben vezette az élvonalba. Ez egy elképesztően fiatal együttes volt, a feljegyzések szerint a keret tagjainak átlagéletkora a döbbenetesen kevés 19,1 év volt. Ez a csikócsapat általános meglepetésre az első szezonjában az 5. helyen végzett az élvonalban. Kati néni 1985-ig irányította a csapatot, amikor egészségügyi okok miatt távozott a kispadról. Gyógyulása után az utánpótlással foglalkozott, mígnem 1990-ben családjával Németországba költözött. A Román Kosárlabda Szövetség 2003-ban adományozta neki az érdemes edzői titulust.

Kati nénit a bajorországi Rosenheimban helyezték örök nyugalomra 2010 áprilisában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: