2012-11-02 14:37:02• hírek • Póti Orsolya

Boszorkákkal, szellemekkel és egyéb félelmetes alakokkal telt meg a tornaterem

Rendhagyó halloweenra került sor a Szatmárnémeti 10-es Számú Iskolában november 2-án. A jelmezversennyel és egyéb izgalmas vetélkedőkkel egybekötött ünnepségen a tanintézmény hat elemi osztályos - harmadikos és negyedikes - diákjai vettek részt.

Chermes-Simpf Madalina angoltanárnő szervezésében a Szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskolában idén is megrendezésre került a hagyományos halloween-napi ünnepség, csak egy kicsit másként. Első alkalommal történt ugyanis az, hogy az egyes osztályközösségek más osztályokkal ünnepeltek és szórakoztak a tanintézmény tornatermében.

A rendezvény rövid zenés-verses összeállítással vette kezdetét, melynek keretében főként angol nyelvű énekeket és versikéket hallhatott a közönség a boszorkánynak, manónak, szellemnek és egyéb félelmetes alakoknak öltözött kisiskolások előadásában.

A műsort követő jelmezverseny lehetőséget adott arra, hogy minden III. és IV. osztályos diák bemutassa ötletes jelmezét és, hogy a zsűri értékelje a legérdekesebb, a legnépszerűbb, a legkreatívabb, illetve a legviccesebb jelmezt. Rendkívül népszerű volt a "Sikoly" című filmből jól ismert maszk és a boszorkányöltözék, a kreatívabb lányok viszont a Halál menyasszonyának öltöztek.

Mivel a halloween jelképe a faragott töklámpás, ezért a töklámpásversenyre is sor került az ünnepség keretében. A hiedelem szerint a töklámpások kettős célt szolgálnak: egyrészt távol tartják a gonosz szellemeket, másrészt pedig világítanak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.

A töklámpásverseny után különféle ügyességi vetélkedőkben (lufisepregetés, almahalászat, múmiaöltöztetés) vehettek részt a diákok, majd együtt fogyasztották el a halloween-napi ételeket. Mint megtudtuk, a rendezvény célja elsősorban az, hogy a diákok barátkozzanak az angol nyelvvel és kultúrával, illetve új angol szavakat tanuljanak.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: