2010-02-15 09:34:59• hírek • Szatmár.ro

Borversenyt rendeztek Kálmándon

Huszonhét mintával neveztek be a kálmándi borversenyre.

A vasárnap megtartott megmérettetés a kilencedik volt a sorban. Komáromi József, Serly Csilla és Prógli József - azaz a borbírák - már a kóstolgatás során megosztottak néhány szakmai észrevételt a megjelent gazdákkal. Kifogásolták a túlkénezést, a túlzott édességet, a savhiányt. Elmondásuk szerint egy bornak „kereknek" kell lennie, azaz megfelelő arányban kell cukrot és savat tartalmazzon. A díjkiosztás előtt Komáromi József zsűrielnök szokásos beszédével kívánta felhívni a figyelmet a bor tiszteletére:

- Az igazi borász az, aki lelkét is beleteszi az által készített italba. A bor meghatározhatatlan valami, benne van a jókedv, a romantika, a nyári napfény íze. A jó borász dolgozni szeret, aki csak a hasznot lesi, az semmiképp nem tartozik a bortisztelő emberek közé. Ahogy az ilyenkor szokás, a szervezők ünnepi vacsorára invitálták a megjelent gazdákat és a zsűritagokat: a sült után igencsak jól csúszó borok mellett aztán tovább folytatódhatott a szakmai eszmecsere.

A Komáromi József, Serly Csilla, Prógli József összetételű zsűri döntése értelmében öt gazda kapott aranyérmet: Fromhercz Sándor (18,66), Tarnai György (18,53), Piricsi Mihály (18,6), Láng Tibor (18,63), Tarnai Mihály (18,53). Ezüstérmet 14, bronzot 3 termelő kapott.


Borversenyt rendeztek Kálmándon
Borversenyt rendeztek Kálmándon


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: