2012-06-22 09:26:45• hírek • MTI

Sejtették, hogy Nastase öngyilkosságra készül?

Ioan Rus román belügyminiszter számított arra, hogy a letöltendő börtönbüntetésre ítélt Adrian Nastase volt miniszterelnök öngyilkos akar lenni, ezért több óvintézkedéssel próbálta csökkenteni ennek valószínűségét - derült ki a miniszter nyilatkozataiból.

Ioan Rus a román médiában beszámolt arról, az ítélethirdetés után folytatott telefonbeszélgetésükkor Nastase félreérthetetlenül utalt arra, hogy öngyilkos lesz. Elmagyarázta Nastasénak, hogy ha nem jelentkezik önként a fővárosi fogdában, rendőrök fogják otthonról elvinni, ha pedig nem engedi be őket, erővel fognak behatolni. Nastase állítólag erre azt válaszolta, hogy "ő nem fog elmenni abból a házból" - ebből Rus megértette, hogy öngyilkosságra készül.

Rus a Nastase-kabinetben is belügyminiszteri tisztséget töltött be 2000 és 2004 között, és közeli kapcsolatban áll a volt miniszterelnökkel. A Gandul napilapnak adott nyilatkozatából kiderül, hogy a belügyminiszter intézkedett arról: ne egyenruhás, hanem civil rendőrök menjenek az elítéltért, ezzel is tompítani próbálva a helyzet megalázó jellegét. A ház előtt ugyanis kamerák tucatjai álltak készenlétben, hogy megörökítsék a volt miniszterelnök letartóztatását. Állítólag Rus intézkedett arról is, hogy egy mentő várakozzon a ház közelében.

A miniszter azonban cáfolta, hogy valamely különleges alakulathoz tartozott volna a Nastase életét megmentő rendőr.
A román sajtó úgy tudja: Nastase otthonában egy kilenc milliméteres kaliberű pisztollyal próbálta főbe lőni magát, de a letartóztatására érkező rendőrök egyike közbelépett, ezért a golyó a nyakán sebesítette meg. A politikus állítólag engedélyt kért, hogy néhány könyvet magához vegyen, ám dolgozószobájába az egyik rendőr is elkísérte. A román hírtelevíziók azt is tudni vélik, hogy a rendőrnek azt mondta, "sajnálja, hogy tanúja kell legyen ilyesminek", majd halántékához emelte a könyvek közé rejtett, csőre töltött fegyverét. Vélhetően ekkor lépett közbe a rendőr, de a fegyver dulakodás közben elsült.
Nastaset csütörtökön megműtötték. Orvosai szerint a lövedék elkerülte a létfontosságú szerveket, így sérülése nem életveszélyes.

Nastase egy tévéfelvételen

A politikust egyik korrupciós ügyében szerdán jogerősen két év letöltendő börtönre ítélte a legfelsőbb bíróság. Az ügynek számtalan tisztázatlan részlete foglalkoztatja továbbra is a román médiát. Egyes hírtelevíziók tudni vélik, hogy a helyszínelők nemcsak azt a golyót találták meg az ajtófélfában, amellyel Nastase szerdán megsebesítette magát, hanem egy másikat is, amelyet vélhetően néhány nappal korábban lőttek ki a szobában, hiszen az ügyészek szerint szerda este egyetlen lövés dördült.

Az is sokakat foglalkoztat, hogy miért fordítottak akkora gondot a házban lévők a külsőségekre, miután Nastase már megsebesült. A mentő ugyanis betolatott a garázsig, hogy a sérültet a kamerák látószögén kívül, "takarásban" tehessék be az autóba. Egyes hírcsatornák úgy tudják, a család ahhoz is ragaszkodott, hogy egy másik ruhát adjanak a sérült politikusra, és sebesült nyakát nem steril kötszerrel, hanem egy sállal tekerték körül. Többen furcsállták, hogy a mentők sem infúziót, sem oxigénmaszkot nem tettek a sebesültre.

A műtét után Nastase orvosai azt mondták, legalább két hétig kórházban kell maradnia. Ioan Rus belügyminiszter szerint ez már beleszámít a büntetésbe, ugyanis a kórházban Nastasét rendőri őrizet alatt tartják. Arra azonban a belügyminiszter nem adott egyértelmű választ, hogy miért látogathatják szabadon párttársai és családtagjai a fogvatartottnak minősülő politikust, és ha nem súlyos a sérülése, miért nem börtönkórházban ápolják.
Adrian Nastase ügyvédei közölték, védencük állapotára hivatkozva az ítélet-végrehajtás felfüggesztését kérik a bukaresti törvényszéktől.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: