2009-04-07 10:16:47• hírek • MTI

Börtönben marad Becali

Több órás tárgyalás után elutasította a bukaresti törvényszék Gigi Becali román milliomosnak és négy testőrének a fellebbezését, így továbbra is előzetes letartóztatásban kénytelenek védekezni az ügyészek vádjai ellen.

Becaliékat azután zárták be, hogy az ügyészek személyi szabadságtól való megfosztás gyanúja miatt vizsgálatot indítottak ellenük. Csütörtökön a hajnali órákban maszkos rendőrök házkutatást tartottak Becali Bukarest melletti luxusvillájában, majd bekísérték őt a rendőrségre. Az üzletember azóta sem térhetett haza, hiszen őrizetbe vették, majd a román főváros I. kerületének bírósága egy nappal később úgy határozott, hogy Becali veszélyt jelent a társadalomra, befolyásolhatja a feljelentőket és a tanúkat, így 29 napos előzetes letartóztatásba helyezte.

Az üzletembert és négy testőrét azzal gyanúsítják, hogy január végén három embert több órán át fogva tartottak, és erőszakot alkalmaztak ellenük. Becali azt állítja, hogy az illetők ellopták egyik luxuskocsiját, ezért testőreit valóban az elkövetők nyomába küldte. Ugyanakkor tagadta, hogy erőszakot alkalmazott volna velük szemben.

Az előzetes letartóztatásról szóló pénteki döntés ellen a gyanúsítottak azonnal fellebbeztek, így hétfőn tűzte napirendre a bukaresti törvényszék a szabadlábra helyezésről szóló kérelmüket. Románia legpatinásabb futballklubjának, a Steaua Bucurestinek a tulajdonosa az elmúlt évek alatt exhibicionizmusával, alvilági beszédstílusával, szélsőjobboldali nézeteivel és nyilvános jótékonykodási akcióival Románia egyik legnépszerűbb közéleti figurájává vált.

Hétfőn például több százan vettek részt a bukaresti törvényszék előtt szervezett szimpátiatüntetésen, ahol a milliomos szabadon engedését követelték. Becali szabadságáért több ortodox templomban is imádkoztak hívek és papok egyaránt. A milliomos ugyanis vakbuzgó hívőnek tartja magát, és több görögkeleti templom felépítését, renoválását támogatta.
A keddre virradóra közzétett jogerős ítéletről megoszlanak a vélemények. Elemezők egy része szerint Becali letartóztatása Traian Basescu államfő politikai érdekeit szolgálja, hiszen a milliomos körüli botrány éppen akkor robbant ki, amikor a média az államfő és családja számára kellemetlen vagyoni, üzleti részletektől volt hangos.

Az államfőt támogató Demokrata Liberális Párttal (PD-L) nagykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Mircea Geoana azt kérte a korrupcióellenes ügyészségtől (DNA), hivatalból indítson vizsgálatot annak kiderítésére, hogy az államfő testvérének a cége hogyan kötött a román sajtó szerint rendkívül előnyös társulási szerződést a konstancai mezőgazdasági egyetemmel.

A politikus annak az ingatlan-tranzakciónak a kivizsgálását is kérte, amelynek nyomán az államfő lánya, Ioana Basescu egy körülbelül 800 ezer euró értékű ház birtokába jutott, noha a román sajtó szerint törvényes jövedelméből nem tehetett szert ekkora vagyonra.

Becalinak nem sikerült a fellebbezés

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: