2019-01-25 10:56:54• hírek • Bede Emőke

Borsos bírságot róttak ki az egyik szatmári hipermarketre

A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság ellenőrei az elmúlt héten sem tétlenkedtek: górcső alá vonták többek között az élelmiszerpiacokat és a hipermarketeket is.

A 97 kontroll során főként a higiéniai körülményekre, a megfelelő csomagolásra és felcímkézésre és a tárolásra figyeltek, de ellenőrizték a termékekkel kapcsolatos hivatalos dokumentumokat is. A közel száz eset között sajnos akadtak olyan súlyos mulasztások is, melyek figyelmeztetést, szélsőséges esetben tetemes bírságot vontak maguk után.
 

Írásbeli figyelmeztetésben az egyik szatmári élelmiszerpiacon áruló kereskedő részesült, aki a portékáit arra nem megfelelően kialakított helyen bocsátotta áruba, emellett lefoglaltak közel 40 kilogrammnyi sertéshúst is, melynek összértéke 977,5 lej volt. Egy hipermarket azonban nem úszta meg megrovással, a DSVSA ugyanis 5 ezer lejes pénzbírságot szabott ki rá, mivel nem tartották tiszteletben az élelmiszerek tárolására vonatkozó előírásokat. 


Az igazgatóság a továbbiakban is folytani fogja az ellenőrzéseket, s nem csak azért, hogy az asztalunkra került élelmiszer minden szempontból rendben legyen, hanem azért is, hogy az afrikai sertéspestis ne üthesse fel újra a fejét a megyében. Január 16-án ugyanis az utolsó gócpontokat is felszámolták, így Szatmár megye egyelőre ASP-mentesnek tekinthető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: