2011-11-10 18:32:28• hírek • Kocsis Zoltán

Borbély szerint példaértékű a szamosdobi szemétlerakodó

Bár az eredeti tervek szerint július közepén kellett volna jönnie, Borbély László csütörtökön érkezett Szatmár megyébe, ahol a helyi vezetőkkel és polgármesterekkel való találkozása után Szamosdobra látogatott, ahol Románia egyik legmodernebb szemétlerakodója üzemel már a nyár közepe óta. Az eredeti elképzelések szerint a környezetvédelmi miniszter avatta volna fel az intézményt, ám ez a megszokott ünnepi formájában elmaradt, mostani látogatása tehát egyfajta megnyitónak is tekinthető.

Az eseményen, melyen Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is jelen volt, részt vettek olyan jelentős politikusok, mint Günthner Tibor szenátor, Erdei István parlamenti képviselő, Gáti István kormányfőtitkár-helyettes, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere, Radu Giurca prefektus és Pataki Csaba alprefektus. Borbély kijelentette: példaértékű kezdeményezés és beruházás volt a szatmári.

„Mindenképpen ki kell emelnem, hogy a Szatmári Megyei Tanács nem várt külső segítségre vagy felszólításra és saját erejére valamint a kormány támogatására támaszkodva belevágott a beruházásba. El kell mondanom, hogy a szamosdobi szeméttelep az első egész Romániában, amely a következő évtizedekben egy egész megyét ellát majd. Romániában 2015-re minden egyes megyének rendelkeznie kell ilyen lerakatokkal, országos viszonylatban összesen 65-el, ennek ellenére 16 olyan megye van még, ahol még meg sem kötötték a szerződéseket", szögezte le a miniszter.

Borbély elmondta továbbá, hogy a szamosdobi ökologikus szemétlerakodó teljes költsége eléri a tíz millió eurót. Ennek 75%-át a környezetvédelmi minisztérium, 25%-át pedig a Megyei Tanács finanszírozta. Csak a Finnországból vett szeméttaposó ára 300 ezer euró. Ezzel együtt a Szatmár megyei beruházások nem érnek véget. Jövőre újabb tizenkét millió lejt különít el a szaktárca, az összberuházás értéke pedig eléri majd a 117 millió lejt. Ebből összegből építik meg Tasnádon, Sárközújlakon, Krasznabélteken és Szamosborhídon a regionális gyűjtőpontokat valamint Nagykárolyban és Avasfelsőfaluban azokat az "átjátszóállomásokat", ahol majd egy előszelekciónak vetik alá a gyűjtőpontokról összegyűjtött hulladékot. Szintén ebből a pénzből fedezik majd a megye régi szeméttelepeinek a bezárását. Romániában mellesleg összesen 95 régi szeméttelepet zárnak be, a Szatmár megyeiek már folyamatban vannak.

Az egyes számú cella, benne a nyáron felhalmozott, már át nem válogatott szeméttel

Csehi kiemelte, hogy az építkezésnek tavaly nyáron fogtak hozzá, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy év alatt sikerült elkészülniük a teleppel. Melynek összterülete húsz hektár. Itt szelektálják majd a hulladékot, egyrészt száraz és nedves szemét között téve különbséget. A nedves szemét komposztálódik, a szárazat viszont tovább szelektálják: van ott műanyag, fém, fa, textil. A megmaradt, feldolgozatlan szemét azokba a hatalmas cellákba kerül majd, melyeknek alapterülete egyenként öt hektár. Ezekből egyelőre az első épült meg, ez 6-8 évig képes befogadni a megye szemetét - beleértve azt a nagy dombot is, amely az elmúlt hónapokban ideiglenesen fogadta be a hulladékot és amelyet már nem is szelektálnak. Amikor egy ilyen cella megtelik, akkor mintegy 17 méter magas dombot képez majd, amelyet speciális geotextillel fednek le, majd befüvesítik.

A finn óriás, azaz a taposógép

Csehi reményét fejezte ki továbbá, hogy a szamosdobi szeméttelep önfenntartóvá válik, ennek reményében folyamatosan keresik azokat a partnereket, akik felvásárolják a szelektált hulladékot.

A prés

A komposztáló-gép, amely ledarálja a növényi hulladékot

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: