2018-05-31 12:29:56• hírek • www.m4sport.hu

Bombameglepetés: Már nem Zidane a Real Madrid edzője

Zinedine Zidane bejelentette, feláll a Real Madrid kispadjáról, miután a klubot három Bajnokok Ligája győzelemre vezette két és fél év alatt. Szerződése 2020-ig szólt, de a csütörtöki, rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette távozását.

Februárban még úgy nyilatkozott, rendkívül fárasztó számára az edzősködés, és ha úgy érzi, hogy nincs benne több, fel fog állni. A franciákkal játékosként világbajnoki címet nyerő labdarúgó 2016 januárjában vette át a madridiak irányítását, ez idő alatt egy bajnoki címet és három BL-elsőséget ünnepelhetett.


Ő lett az első szakember, aki egymás után háromszor a csúcsra vezette csapatát az első számú európai kupában. A francia tréner, aki 2001-től 2006-os visszavonulásáig játékosként is szolgálta a Real Madridot, két és fél év alatt kilenc trófeát hódított el: a három BL-cím mellett kétszer-kétszer az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot, egyszer-egyszer pedig a spanyol bajnokságot és Szuperkupát nyerte meg.
 

Rajta kívül Bob Paisley és Carlo Ancelotti diadalmaskodott edzőként háromszor a legrangosabb európai kupasorozatban, de egyikük sem sorozatban. A bajnokságban 70 százalékos teljesítményt ér el csapatával. A sajtótájékoztatón elmondta, még nem beszélt külön a játékosokkal, de erre mihamarabb sort kerít.
 

"Voltak nagyon szép és drámai pillanatok, de azt hiszem, most jött el az ideje. Szeretnék köszönetet mondani a játékosoknak, mert ők harcoltak a pályán, hiszen ez egy nagy klub, a története is nagyon nagy. ennél fogva nagyok az elvárások is, de mindenki száz százalékot adott, így jár a köszönet mindenkinek, aki ebben az időben közel volt hozzám" - mondta a 45 esztendős szakember.
 

Hozzátette, játékosként és edzőként is sokat jelent számára Madrid,hiszen mindent megkapott a klubtól és a szurkolóktól is, de úgy érzi itt az ideje a változásnak. "Ennek a csapatnak szüksége van arra, hogy továbbra is nyerjen, ehhez azonban szerintem egy új hang, egy új metódus szükséges" - indokolta távozását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: