2014-02-08 16:47:56• hírek • Czinzel László

Böllérverseny 2014 - jó idő, jó hangulat és rengeteg finomság

A Szatmár Megyei RMDSZ által szervezett böllérversenyek sorában a szombaton tartott volt a negyedik - a legtöbb résztvevő szerint pedig az eddigi legjobb. A csapatok ugyanis egyre magasabbra helyezik a mércét minden tekintetben, a szervezők rutinosak és az időjárás is kedvezett a rendezvénynek.

Az izglommal indokolható kevés alvás után korán keltek szombaton a szatmári böllérek - mindenki arra készült, hogy csapatával megmutassa: idén ők a legjobbak, ha a disznó levágásáról, feldolgozásáról és hagyományos ételek elkészítéséről van szó. A verseny idei színhelye Sárközújlak volt, ahol közel harminc csapat vert sátrat és vetett véget egy-egy sertés hízással töltött napjainak. Ráadásul nem csak Szatmár megyeiek mutatták meg tudásukat, Magyarországról is érkeztek csapatok a nemes megmérettetésre.

A vágás és perzselés közben jól fogyott a fogópálinka, aztán a forralt bor segített bemelegedni és nekilátni a feldolgozásnak. Az összes csapat lényegében ugyanazt csinálta, ám mindenki saját szokásainak megfelelően, az apáról fiúra szálló tudás bevetésével dolgozták fel a húst. Közben cigányok húzták el a böllérek és vendégeik kedvenc nótáit, tovább fogyott a fogópálinka és a forralt bor, jó kedvükben dalra fakadtak a csapatok is.

De persze a jó hangulat mellé kemény munka is párosult: készült a toroskáposzta, töltöttkáposzta, darálták a húst, a májas és véreshurkának valót és persze fogadták a verseny zsűrijét is.

A nehéz helyzetben levő zsűri pedig kóstolt, figyelt, kérdezett és pontozott. Nem csak az elkészült ételeket, hanem a műveleketek elvégzését, a standok díszítését, a disznóvágási hagyományok bemutatását és a különlegességeket is.

"Ez egy közösségépítő rendezvény, melyen lehetőség van a nehéz mindennapok után egy kicsit kötetlenebb közegben találkozni. Barátságok szövődnek, a csapatok évről évre tanulnak egymástól és nő a rendezvény színvonala. Az elmúlt négy évben bebizonyosodott, hogy szükség van erre a rendezvényre és hogy remek ötlet volt annak idején Csehi Árpád részéről ennek megszervezése" - mondta Sárközújlakon Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.

"A böllérverseny nem csak az állatok feláldozásáról szól, hanem a közösségek találkozásáról is. Mások komoly támogatással tudnak hasonló rendezvényt szervezni, az RMDSz viszont most is bebizonyította, hogy saját forrásából is képes erre" - nyilatkozta Pataki Csaba szenátor, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke. A böllérverseny visszatérő vendégeként most is jelen volt Kelemen Hunor az Országos RMDSZ szervezet elnöke, aki határtalan türelemmel látogatta végig az összes standot.

Aki pedig lemaradt a rendezvényről, annak csak annyit mondhatunk: jövőre is lesz böllérverseny. Azt viszont még nem tudni, hogy hol, hiszen komoly verseny folyik a települések között a helyszín biztosításáért.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: