2017-07-19 09:01:30• hírek • MTI

Bogdan Stannak mennie kellett

Leváltotta kedden Mihai Tudose miniszterelnök az adóhatóság elnökét a tervezett államháztartási bevételek elmaradása miatt.

A hivatalos közlönyben közzétett döntés szerint Bogdan Stant Mirela Calugareanu váltja az adóhatóság élén. Stan menesztése nem volt váratlan, hiszen a kormányfő már két hete jelezte, elégedetlen az államháztartási bevételekkel, illetve az adóhatóság tevékenységével.

Az Agerpres hírügynökségnek nevük elhallgatását kérő források úgy nyilatkoztak, két hét határidőt adott a miniszterelnök Stannak, hogy mutasson be egy tervet, amely a költségvetési bevételek növelését és a hatékonyabb adóbehajtást eredményezheti, de ezt nem tette meg, ezért váltotta le.

Tudose főleg amiatt volt elégedetlen, hogy az első fél évben csökkentek az általános forgalmi adóból származó bevételek annak ellenére, hogy az első negyedévben 5,7 százalékkal nőtt a román gazdaság és a kiskereskedelmi forgalom volumene is 8 százalékkal bővült.

A hatóságok az elmúlt két évben több lépcsőben csökkentették az áfát, amely 24 százalékról 19 százalékra mérséklődött, illetve kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes áfát valamennyi élelmiszerre és a közétkeztetésre. Ezzel párhuzamosan a közszféra bérei és a nyugdíjak is gyors ütemben emelkedtek. Ezért a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság, valamint Klaus Iohannis román elnök többször figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartási hiány túllépi a bukaresti kormány által vállalt GDP-arányos 2,98 százalékos deficitet.

Az első öt hónapban a román államháztartási hiány a GDP 0,27 százalékát tette ki, míg tavaly ugyanebben az időszakban a 0,1 százaléka volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: