2014-10-25 11:01:50• hírek • Szatmar.ro

Bodor Csaba grafikai kiállítása az Art Cafféban

Két héten keresztül látható az ifjú grafikus Muses on the Streets című kiállítása.

A GrapH-I-T0ne kiállítássorozat keretében péntek délután nyílt meg a szatmári grafikus és zenész Bodor Csaba kiállítása az Art Cafféban. A megnyitón Szilágyi Ottó, a rendezvényt szervező Nomanid Productions vezetője elmondta: Bodor már kiállított a sorozat elődjének számító Bi0-GrapH tárlatokon, ám most vadonatúj tusrajzokat mutat be a közönségnek.

Az alkotásokról Révész Csaba, a szatmárnémeti Aurel Popp Zene és Képzőművészeti Líceum szobrászat szakos tanára beszélt, majd Bodor vette át a szót. Kiderült: a kiállított hat grafikán a 21. század művészét mutatja be, eszközként, illetve visszatérő motívumként az utcazenészt használva.

A zenész-utcazenész alakja nem ismeretlen Bodor Csaba számára, hiszen amellett, hogy tíz éve foglalkozik képzőművészettel, tíz éve kezdett zenélni is. Az Aurel Popp Zene és Képzőművészeti Líceumban, majd a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen tanult. Emellett pedig folyamatosan zenélt, alapító tagja volt a DØTS, jelenleg punk-rock stílusban zenélő bandának.

S mivel a GrapH-I-T0ne tárlatokon egy-egy zenekar is fellép, kézenfekvő volt, hogy a DØTS adjon koncertet - most a háromfős együttes akusztikus hangszerelésben játszotta dalait, ami egy egészen különleges zenei élmény volt rajongóiknak.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: