2014-10-20 16:28:04• hírek • Szatmár.ro

Bödőcs Tibor és barátai Szatmárnémetiben

A Showder Klub sztárjai ismét humorestet tartanak november 7-én 19 órától a Filharmónia előadótermében. Szervezők: a Dumaszínház és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés.

Nem kell már sokat aludni, és újabb fergeteges humoresten tornáztathatjuk meg a rekeszizmainkat. A hónap elején ugyanis sokak kedvencei, három Showder Klubos sztár fog fellépni Szatmárnémetiben: Bödőcs Tibor önálló estjét láthatjuk "Böllér Balett" címmel, a vendéghumorista Mogács Dániel lesz, a műsorvezető pedig a sokak által ismert, kicsit be-be-beszédhibás: Tóth Edu!

Bödőcs Tibor 1982-ben született Zalaegerszegen. Egy zalai kis faluban, Búcsúszentlászlón töltötte ingergazdag gyermekkorát. Az országos ismertséget a 2005-ös Esti Showder szereplés hozta meg számára. A hazai stand up szcéna egyik frontembere, a Showder Klub oszlopos tagja. Közel öt év után kilépett a Dumaszínház társulatából, és közel egy évig tévés szereplést sem vállalt. Elmondása szerint szüksége volt az önállósodásra ahhoz, hogy továbbra is a minőségi humort tudja képviselni.

Ha eljönnek a humorestre, Önök is megbizonyosodhatnak arról, hogy valóban a minőségi humort képviseli.

A nagyszerűnek ígérkező humorestre a belépők már megvásárolhatóak a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés székhelyén (az RMDSZ székházban, Csenteri Melindánál, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között a Rákóczi - Mihai Viteazul - utca 10. szám alatt), 35 lejes áron.

Kedvezményes jegyek vásárlására is van lehetőség: diákoknak (diákigazolvány vagy ellenőrző felmutatása esetén) és csoportoknak (több mint 10 fő) a jegy fejenként 25 lejbe kerül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: