2010-08-31 17:09:39• hírek • Szatmár.ro

Bocskai Falunapok

Bocskai Napok 2008
Bocskai Napok 2008

Szombaton és vasárnap kerül sor az idei Bocskai Napokra, amelyet a Szárazberki Református Egyházközség szervez, saját erőből, illetve támogatói hozzájárulásokból.

Szombaton 14 órától kispályás labdarúgótornát rendeznek a futballpályán, amelyre péntekig a megye bármely részéből be lehet nevezni. A résztvevők a személyenkénti 15 lejért egy-egy bográcsost és italt is kapnak az ünnepi vacsorán.

A vasárnapi program ünnepi istentisztelettel, majd Bocskai István templomkertben található szobrának a megkoszorúzásával kezdődik, 11 órakor. A bográcsos ételek versenyére is szabad a benevezés: ez a megmérettetés 14 órakor veszi kezdetét, ugyancsak a futballpályán. A színpadi program a Harag György Társulat színművészeinek Vidám percek című előadásából és az Expirit nevű együttes fellépéséből fog állni. Idén is megrendezik a falu legerősebb embere vetélkedőt, amely szekérhúzásból, rönkcipelésből, rúdtartásból áll. Lesz házaspárbaj, szépségverseny, tombolasorsolás. Az ünnepség szabadtéri bállal fejeződik be.

Az eredeti elképzelés szerint az idei Bocskai Falunapok határon átnyúló rendezvény lett volna, augusztus 20-án: a határ megnyitása is szerepelt az elképzelés között. A lázári önkormányzat olyan nehéz anyagi helyzetben van viszont, hogy kénytelen volt visszavonni a szervezésre előirányzott 10 000 lejt. Hasonlóképpen Lázári Napját sem tartották meg az idén.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: